Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légvédelmi rakétát telepítettek Tokió belvárosába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 9. 17:04

Egy Patriot PAC-3 légvédelmi rakétát telepített Tokió belvárosába április 9-én, kedd reggel a japán védelmi minisztérium az Észak-Korea esetleges ballisztikusrakéta-kilövése elleni védekezés jegyében.

Az elhárítórakétát a császári palota közelében helyezték el. A japán légierő további két PAC-3-as légvédelmi rendszert készül telepíteni a japán fővárosba, amelyek a szigetország második védelmi vonalát képezik majd a korábban a Japán-tengerre kivezényelt, Aegis rakétaelhárító-rendszerrel felszerelt rombolók mellett.

Onodera Icunori védelmi miniszter vasárnap rendelte el, hogy a japán hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát, miután dél-koreai értesülések szerint Phenjan a héten újabb kilövést készül végrehajtani.

Szöuli kormányzati források szerint Észak-Korea a múlt hét végén két, közepes hatótávolságú Musudan rakétát szállított keleti partvidékére, amelyeket állítólag mobil kilövőállásokra helyeztek fel.

Japán lapoknak nyilatkozó kormányzati források szerint nincs nagy valószínűsége, hogy egy Észak-Koreából induló támadás veszélyeztetné a szigetországot, de a japán hadsereg minden esetleges válsághelyzetre felkészül Phenjan háborús retorikája miatt.