Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiállítás és hadtörténeti előadás a Vay Ádám Kiképzőbázison

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta |  2013. április 9. 17:41

„Nyíri bakák a Donnál”  címmel nyílt a napokban hadtörténeti kiállítás az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképzőbázisának dísztermében. Ezzel az eseménnyel a dandár parancsnoksága, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör debreceni szervezete, valamint a Vay Ádám Kiképzőbázis könyvtára az egykori nyíregyházi és nyírbátori laktanyák katonáiból álló gyalogezred helytállásának és megpróbáltatásainak állít emléket.

1595952079

A tárlatot Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója nyitotta meg,
méltatva a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő Magyar Királyi 12. Honvéd Gyalogezred
katonáinak hőstetteit. Ezt követően Lippai Péter ezredes, a dandár parancsnokhelyettese
tartott előadást „Don-kanyar egykor és ma"  címmel. A hadtörténeti előadás célja az volt,
hogy megpróbálja bemutatni, miként látja egy mai katona az egykori eseményeket,
helyszíneket, és hogyan tudja feldolgozni mindezt mai tudással.

Lippai ezredes 2012 nyarán egy hadtörténet iránt érdeklődő társasággal és egy
forgatócsoporttal bejárta az egykori események színterét, így számos fotót bemutatva és
személyes élményeit megosztva, első kézből számolt be a hallgatóságnak tapasztalatairól. A
hadtörténeti bejárás alatt még hatvan év elteltével is megtalálhatóak és jól felismerhetőek
voltak a lőállások, ahol a magyar katonák harcoltak.

1595952079