Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyelországban őrizetbe vettek négy tádzsik férfit terrorista cselekményekre való toborzás miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. május 12. 8:26

Lengyelországban őrizetbe vettek négy tádzsik állampolgárt, akik a gyanú szerint az iszlám hitre áttért embereket próbáltak toborozni terrorcselekmények elkövetéséhez – közölték május 11-én, hétfőn az illetékes hatóságok.

A tádzsikokat május 7-én vette őrizetbe a lengyel határőrség, együttműködve a belbiztonsági ügynökséggel (ABW) – mondta el a PAP hírügynökségnek Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője. Nem közölte, hogy a férfiak legálisan tartózkodtak-e Lengyelországban.

 Az ABW által összegyűjtött bizonyító anyag szerint a tádzsikok rokonszenveznek az Iszlám Állam terrorszervezettel, és támogatják a tevékenységét.  A gyanúsítottakkal szemben egyebek között a terrorizmus elleni védelemről szóló törvény alapján járnak el. A külföldiek számára létesített egyik őrzött központba szállították őket, ahol kiutasításra várnak. Várhatólag nemkívánatos személynek minősítik őket az egész schengeni övezetre vonatkozóan.