„Nem influenszerkedni akartunk, hanem valódi, mély tartalmat létrehozni”

Mindannyiunk megszokott életét felforgatta az új típusú koronavírus megérkezése Európába és Magyarországra. Önt és a tatai dandár katonáit hogyan érték ezek az események és a velük járó korlátozások?

A koronavírussal kapcsolatos hírek először külföldön értek. Egy németországi konferencián vettem részt, ahol pont koreai kollégákkal ebédeltünk és ők már akkor kapták a híreket, miszerint egy, az egész világra kiható járvány van kibontakozóban. Amikor Berlinből elindultam haza, akkor ott már mindenkin érezni lehetett – főleg a Távol-Keletről jövőknél –, hogy baj lesz. Sejtették, sejtettük, hogy valami történni fog, de még nem volt világos számunkra, hogy ez ténylegesen mivel jár majd.

Hazaérkezésemkor itthon ebből még nem éreztem semmit. Az Olaszországból érkező hírek voltak azok, amelyekből mi magyarok és egész Európa gondolhatta, hogy nagy a baj. Onnantól kezdve már mi is készültünk. Azt azért hozzátenném, hogy aki katona lesz és olyan hivatást választ, ami az élet határhelyzeteivel foglalkozik, az az ilyen rendkívüli eseményekre másképpen reagál. A katonára és a lelkészre sokan úgy néznek, hogy amíg nincs rájuk szükség, addig csak útban vannak, de ha eljön a krízis, az alapvetően változtatja meg ezt a hozzáállást. A lelkész a lelki és spirituális biztonságunkért szolgál, a katona meg a személyes és az ország biztonságának érdekében végzi feladatát. Én személy szerint azt éreztem, hogy hirtelen értelmet nyert minden, amit eddig tanultam, csináltam, és amire készültem. Teljes lényegében tudom elvégezni a szolgálatomat akkor, amikor nem a megszokott mindennapjainkat éljük, hanem abból ki kell lépnünk, és minden egyes lépésnek sokkal nagyobb súlya van. Szóval egy felfokozott, szolgálatra készen álló hangulatba kerültem és azt tapasztaltam, hogy a környezetemben is egy ilyen gondolatok fogalmazódtak meg.

Szolgálati helyén, közvetlen környezetében, a tatai dandárnál milyen reakciókat tapasztalt, azon kívül, amit az imént említett? Megkeresték önt esetleg külön is?

Van egy nagyon jó profilképkeret a Facebookon, ami így szól: „A hivatás szólít minket, hogy te otthon maradhass!"  Számomra ez egy szimpatikus üzenet és jól leírja, hogy mi, akik a honvédségben szolgálunk, hogyan viszonyulunk most ezekhez az időkhöz. Eleinte a természetes bizonytalanságot éreztem mindenkin, mert – ahogy sokan mondják – valójában ez is egy háború. Bill Gates fogalmazta meg, hogy olyan, mint egy világháború, csak most mindannyian egy oldalon állunk.  A laktanyában éreztem: sok emberben ott van a bizonytalanság, mivel – természetes módon – aggódtak a családjukért. De egy katonának valahol az is a dolga, hogy ilyenkor erőt merítsen a bajtársi közösségből és egy jó értelemben vett alázattal végezze a szolgálatát. Nekem tábori lelkészként ilyenkor meg kell őket hallgatnom, hogy tudják és érezzék: elmondhatják azokat a dolgokat, ami kérdésként bennük felmerül. Elmondhatom, lelkipásztorként több feladatom lett, de elsősorban lelkigondozói szempontból.

Aztán később, amikor életbe léptek a korlátozó intézkedések, az emberekkel történő kapcsolattartás és beszélgetés, a személyes kapcsolattartás lehetősége beszűkült. Ekkor jött elő a kérdés, hogy miként lehetne megszólítani az embereket, akikkel nem tudok találkozni, s már ekkor egy online kapcsolattartási formában gondolkodtam. A dandár vezetése nagyon jól reagált az eseményekre: a parancsnokkal, valamint az alakulat pszichológusával megbeszéltük a legfontosabb teendőket, amelyekkel a katonák szolgálatát segíthetjük. Ennek eredményeként a tábornok úr – a személyügyet is bevonva – létrehozta a Humán Tanácsadó Csoportot. Később egy, a dandárhoz érkezett önkéntes műveleti tartalékos orvos alezredes segítségével még hatékonyabb humánmunka bontakozott ki. Feladatunk és szaktudásunk szerint igyekszünk a parancsnok munkáját támogatni.

Említette, hogy a korlátozások bevezetésével egy online kapcsolattartási formán gondolkodtak, ami a Karanténkápolna néven meg is valósult. Mennyire volt önnek új ez a fajta, az online térben történő kommunikáció?

Nekem már a ’80-as években volt egy Commodore 16-os számítógépem, utána meg egy Commodore 64-esem, és azokkal nagyon sokat dolgoztam. Két osztálytársammal már akkoriban sokat játszottunk számítógépes játékokkal, különféle programokat írtunk basic és quick basic nyelven. Így mondhatom, hogy már elég korán bekerültem és beletanultam a számítástechnika világába. Aztán a ’90-es években kezdett igazán elterjedni az internet és a saját készítésű online média. A baráti társasággal mi viszonylag korán kezdtük el a honlapgyártást, így elmondhatom: tőlem soha nem állt távol az online, számítógépes technika, a digitális világ. Ennek is köszönhető, hogy a mostani helyzetben azon kezdtem el gondolkodni, miként lehetne az online jelenlétet úgy megvalósítani, hogy ne tömegtartalmat gyártsunk. Az online térben körülnézve jól látható, hogy mindenki próbált valahogy reagálni a járvány kirobbanására. Az Egyház például – ahogy én látom – eléggé gyorsan reagált és azok, akiknek volt valamilyen előképzettségük – de még olyanok is, akiknek ez eddig egy ismeretlen világ volt – nagyon hamar jelentkeztek saját tartalommal. Sokan rájöttünk ara, hogy a mozgóképes formátum a legkifejezőbb, s ahol megjelenik egy ismerős arc, aki tartalmas dolgot tud produkálni, ott lesz közönség is. Így kezdtem el én is gondolkodni azon, mit lehetne adni úgy, hogy az a Magyar Honvédség és az Egyház keretein belül is kompatibilis legyen, azaz megfeleljen az egyházi szempontoknak és a honvédségi elvárásoknak is. Jeleztem az elöljáróimnak: nekem vannak ötleteim.

Az lehet látni az interneten, hogy nagyon sokan amolyan spirituális „gyorséttermet", csinálnak, amikor tartalmat hoznak létre, és ez nem jó.  Azt tudtam, hogy a mi online jelenlétünknek két irányba nem szabad elmennie. Az egyik ez a „gyorsétteremi" forma, ami túl felszínes. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy az sem célravezető, ha mi is istentiszteletet, szentmisét közvetítünk online. Így olyan megoldást kerestem, ami úgy adhat valami tartalmasat a minket nézőknek, hogy az megőrzi spirituális jellegét, és újfajta módon biztosítja a szabad vallásgyakorlást a katonák és hozzátartozóik számára. Így jött a Karanténkápolna ötlete.

Honnan jött a név és milyen tartalmat érhetnek el azok, akik meglátogatják a felületeiket?

A karantén elnevezés ugye adta magát. Emellett a tábori lelkész kifejezés angol nyelvű változata, a chaplain, aminek latin eredetije jelent lelkészt és kápolnát is. Mivel mi, tábori lelkészek kis templomban szolgálunk, tábori körülmények között, ezért adta magát, hogy ezt a kifejezést használjam én is, és így lett Karanténkápolna a műsor neve. A logó készítésekor pedig a pestisjárványok idején használt pestis-doktor álarcot, valamint egy keresztes lovagot hívtam segítségül, aki – spirituális értelemben – harcol a járvány ellen. Ahogy Pál apostol is mondta: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik."

Az eredeti koncepciónk az volt, hogy a Karanténkápolna során olyan tartalmat adjunk, amit akkor is elmondanánk a katonáknak, ha nemcsak időben, de térben is együtt lennénk. Ebben az egyházi hagyományok is segítségünkre vannak. A vasárnapi mise prédikációját – amit úgy nevezünk, hogy homília vagy igehirdetés – tartottuk a legalkalmasabbnak elmondani ezen a csatornán keresztül. Tehát nem akartunk egy teljes istentiszteletet, vagy szentmisét közvetíteni. Viszont szerettünk volna olyasmit adni, amire akkor is tud valaki figyelni, ha otthon tartózkodik, de éppen mással van elfoglalva. A visszajelzések alapján az ötlet működik. Eleinte nekünk sem ment minden könnyedén, de figyelve a minket követőkre, folyamatosan fejlődtünk és mára látszik már, hogy mi a célszerű irány, miközben folyamatosan várjuk továbbra is a visszajelzéseket.

A püspökség általános helynökének, Berta Tibor ezredesnek kezdeményezésére indult el az este 21 órai áhítatunk, ami tulajdonképpen egy imádság, melyben imádkozunk a járványban elhunytakért a járvány miatt szolgálatban lévőkért – beleértve az egészségügyben dolgozókat, a katonákat a rendőröket és sorolhatnám még. A technika segítségével felvettem a kapcsolatot a missziókban szolgáló tábori lelkész kollégáimmal és – az egyik kollégám javaslatára – összevágtam egy olyan anyagot, amiben nem egy ember mondja el az imát, hanem a tábori lelkészek rögzítették annak egy-egy rájuk eső sorát. Ezeket megosztottam a közösségi oldalainkon. Azt már az elején megbeszéltük, hogy mi nem influenszerkedni akarunk, hanem valódi, mély tartalmat létrehozni, ezért ezek a videók nem érhetőek el nyilvánosan, csak egy-egy linken keresztül. Természetesen, aki veszi a pár kattintásnyi időt, az csoportosítva a ktp.hu-n meg a csatapap.wordpress.com-on is megtalálja az adásainkat. Sok katona jelzi nekünk, hogy otthon, a hozzátartozóikkal, családi környezetben is nézik ezeket a videókat, ami külön öröm nekünk. A fialatok véleménye ebben a műfajban amúgy is fontos, számítunk rá a jövőben is.

Hogyan látja, ha véget ér a járvány, ezek az online térben formálódó közösségek élővé válhatnak?

A járványt követően természetesen másképpen kell majd megszólítanunk az embereket, mert a mostani egy teljesen más állapot. Az biztos, hogy akik már követnek minket, azokat könnyebben elérjük majd a jövőben is, így reméljük, ha valaki hallott erről a kezdeményezésről, az a járványt követően is keresi majd a kapcsolatot velünk. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a világ egyre jobban digitalizálódik és ez a fajta kapcsolattartás nem fog eltűnni. Nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy ezt a lehető legjobb és legszakmaibb formában tegyük. De természetesen nagyon várom már, hogy a katonák fizikálisan is visszatérjenek a templomokba és újra ilyen formán is szabadon élhessenek a vallásgyakorláshoz való jogukkal.