Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leváltották a kolumbiai vezérkari főnököt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 20. 9:09

Menesztették február 18-án, kedden a kolumbiai fegyveres erők vezetőjét, amiért becsmérelte az ügyészség azon tagjait, akik a hadsereg több magas rangú tisztviselőjét is érintő korrupciós botrány és más visszaélések ügyében vizsgálódnak – közölte Juan Carlos Pinzón védelmi miniszter.

Leonardo Barrero tábornok – a Semana című kolumbiai magazin hétvégi beszámolója szerint – egy börtönbe zárt ezredessel folytatott telefonbeszélgetés során azt mondta, hogy az ügyészség „egy kalap (…)", és szerinte hiteltelenné kellene tenni egy ellentámadással. A párbeszédet az ügyészség rögzítette. Pinzón szerint Barrero szavaival ártott az intézmény és az egész nemzet jó hírének.

A kolumbiai ügyészség a többi között azok ellen a katonák ellen folytat vizsgálatot, akik 2008-ban állítólag több száz törvénytelen gyilkosságot követtek el a gerillák ellen folytatott harc címén.

Barrero helyére Juan Pablo Rodríguez Barragán tábornokot, a szárazföldi erők parancsnokát nevezték ki.