Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiába menekült az Iszlám Állam vezetője

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 9. 13:27

Az iraki felderítés elől menekülve Líbiába távozott Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetője – jelentette a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.

A december 8-án, kedd este közölt jelentés szerint a „kalifátus emírje" Törökországból utazott Líbiába, hogy elrejtőzzön a rá vadászó iraki felderítés elől. Állítólag a dzsihadisták kezén lévő líbiai Szirt városába érkezett.

Bagdadi korábban ingázott Irak és Szíria között, de októberben megsebesült, amikor az iraki légierő csapást mért az őt szállító konvojra. A sebesültet a szíriai Rakkába szállították, ahol műtéten esett át. A sebészek megmentették ugyan az életét, de nem tudtak biztosítani számára megfelelő kezelést, ezért Törökországba szállították, ráadásul – állítja a hírügynökség – ebben közreműködött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is.

Az Iszlám Állam javarészt Szíriában és Irakban tevékenykedik, hatalmas területeket foglalt el mindkét országban, de folyamatosan növeli befolyását Líbiában is, ami közvetlenebb fenyegetést jelent Európára és Afrikára. A Moamer el-Kadhafi líbiai diktátor hatalmának megdöntésére az ENSZ égisze alatt 2011-ben indított nyugat-európai katonai művelet, illetve Kadhafi halála után Líbia polgárháborúba süllyedt, és az országot gyakorlatilag jelenleg is az egymással szemben álló milíciák uralják.

A líbiai kormányzás széthullása nyomán kialakult káosz rendkívül kedvező körülményeket teremtett az Iszlám Állam számára az ottani terjeszkedésére. Az ENSZ szerint a terrorszervezetnek jelenleg két-három ezer fegyverese tartózkodik líbiai területen, többségük a Tripolitól mintegy 450 kilométerre lévő Szirt városában.

Abu Bakr al-Bagdadit sokan csak úgy emlegetik, mint a „Láthatatlan Sejket", mivel mestere a kulisszák mögül történő irányításnak. Az eddigi információk szerint 1971-ben született az észak-bagdadi Szamarrában egy középosztálybeli családba Ibrahim Awwad Ibrahim Al-Badri néven. Édesapja a mecsetben tanított, a család pedig ezer szállal kötődött a korábbi iraki diktátor, Szaddám Huszein pártjához. Bagdagi két nagybátyja Huszein biztonsági, két bátyja pedig a volt diktátor fegyveres erőinek szolgálatában állt. Ő maga a szalafíta iszlám radikális tanait követve egy bagdadi mecset papja volt, mikor 2003-ban az amerikai hadsereg megszállta Irakot. Egyes információk szerint már Huszein uralma alatt is katonai dzsihadista volt, és megjárta az amerikai Camp Buccát, ahol számos al-Kaida vezetőt is fogva tartottak.

Úgy tűnik, hogy az al-Kaida iraki szárnyának korábbi vezetője, Abu Omar al-Bagdadi halála után Bagdadi vette át az irányítást, és népszerűsége akkor szökött a magasba, mikor nyíltan szembeszállt az al-Kaida vezetőjével, Ayman al-Zawahirivel, és az általa vezetett csoport beolvadt az Iszlám Államba 2010-ben. Szigorú vallási nézetei kegyetlen vezetési stílussal, ugyanakkor jó stratégiai képességekkel párosulnak, szakértők szerint katonái közül sokak szemében emiatt vált szimpatikussá.

2011-ben az amerikai hatóságok terroristának nyilvánították és vérdíjat tűztek ki a fejére, ám előkerítése nem járt sikerrel, mivel az Expert angol oldal szerint eddig mindössze két kép készült róla, és nyilvánosan csak egyszer tartott beszédet egy moszuli mecsetnél.