Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Líbiában lelőttek két tunéziai újságírót, Szíriában lefejeztek egy imámot a szélsőségesek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 9. 20:47

Két tunéziai újságírót ölt meg Líbiában, Szíriában pedig lefejezett egy imámot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet január 8-i, csütörtöki közlések szerint.

Iszlamista honlapokon közzétett, képeket is tartalmazó közleményében, amelyeken Szofien Surabi és Nadír Ktari fényképei is láthatók, a csoport azt állítja, hogy „beteljesítette Allah törvényét" a szeptember 9-én a kelet-líbiai Adzsedabjában eltűnt két tunéziai újságírón. A képek hitelességét az AFP független forrásból nem tudta megerősítetni, a tunéziai hatóságokat a francia hírügynökség egyelőre nem tudta elérni.

Közleményében a csoport azzal vádolta a két újságírót, hogy „egy, a vallás ellen küzdő műholdas televízió" munkatársai. Az egyik fényképen a két fiatal férfi elfogásakor látható, gyakorlóruhás, maszkos férfiak oldalán. A negyedik, „Allah törvényének Surabival és Ktarival szemben történő alkalmazása" aláírású felvétel rosszul kivehető, feltehetően egy térdelő férfit ábrázol, akire rálőnek.

Szofien Surabi aktív blogger volt a tunéziai forradalom idején, társa, Nadír Kteri fotoriporter.

Szíriában a szélsőséges iszlamista csoport egy imámot fejezett le, akit azzal vádolt, hogy „megsértette Istent" – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Az OSDH közleménye szerint az IÁ csütörtök hajnalban fejezte le Abu Hujut falu mecsetjének imámját Haszaka város közelében. A férfit azután fogták el, hogy az IÁ kivégzéseiről készített videofelvételek láttán „sértő megjegyzéseket tett Istenre, aki mindezt megengedte" – mondta Rámi Abder-Rahmán, a szíriai emigráns szervezet vezetője.

Az OSDH szerint az imám három fia az IÁ fegyverese, és most először végeztek ki vallási személyt ezzel a váddal.

A radikális iszlamista szervezet rendszeresen tart kivégzéseket az általa ellenőrzött szíriai és iraki területeken.