Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenhat falut égettek fel a Csád-tó nigériai partján a Boko Haram szélsőségesei

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 9. 21:58

Tizenhat falut és Baga városát égették fel a Nigéria északkeleti részén lévő Csád-tó partján a térség elleni újabb támadásukban a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet tagjai az elmúlt napokban – számoltak be róla január 8-án, csütörtökön helyi illetékesek.

A halálos áldozatok számát egyelőre nem erősítették meg hivatalos források. Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett személyek több tucatnyi áldozatról adtak hírt.

A szélsőségesek már a hét végén bevették a Borno szövetségi állam központjától, Maiduguritól 180 kilométerre északkeletre fekvő Baga melletti katonai támaszpontot.

A Reuters brit hírügynökségnek Abba Hasszán, a kerület vezetője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a Boko Haram a hét végi támadásban legalább száz embert mészárolt le Bagában.

Abubakar Gamandi, Borno szövetségi állam halászati szövetségének vezetője arról számolt be, hogy számos helyi próbált elmenekülni hajón vagy ladikon a Csád-tavon át a szomszédos Csád területére, azonban többen egy kis szigeten ragadtak élelem nélkül.

Egy helyi illetékes azt mondta, hogy az iszlamisták üldözőbe vették azokat a helyieket, akik a bozótosban kerestek menedéket, és folyamatosan lőttek rájuk. Hozzátette, hogy a környéken élők közül az elmúlt időszakban több mint húszezren kényszerültek otthonaik elhagyására, s ők jelenleg Maiduguri egyik menekülttáborában élnek.

Nem ez volt a Boko Haram első véres támadása a környéken: tavaly novemberben a terrorszervezet tagjai Boron-Bagában 48 halkereskedőt gyilkoltak meg. 2013 áprilisában a szélsőségesek 187 embert mészároltak le, és több mint kétezer lakóházat égettek fel a környéken.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben.