Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőszerraktár robbanása miatt leállították a transzszibériai vasút forgalmát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 30. 15:53

Egy lőszerraktárnál keletkezett tűz és robbanások miatt leállították egy időre a forgalmat az oroszországi transzszibériai vasútvonal Bajkálon túli szakaszán április 29-én, kedden. A robbanások azóta megszűntek a Bolsaja Tura nevű településnél lévő katonai raktár területén – közölték az orosz védelmi minisztériumban.

A balesetben az előzetes jelentések szerint senki sem sérült meg. A helyszínről és a közelben lévő lakott településről 400 embert menekítettek biztonságos helyre.

A Bajkálon túli területen napok óta erdőtüzek tombolnak. A katonai raktárra is a környékbeli erdőkről terjedt át a tűz az erős szél miatt.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálatának vezetője elmondta, hogy annak a Keleti Katonai Körzetben lévő műszaki-anyagi bázisnak a személyzete is segített kedden napközben a közeli erdőtűz oltásában, ahol a tárolt lőszerek felrobbantak. A tűzfészket ugyan lokalizálták, de az est beálltával a szél megfordult és a lángok elérte a katonai bázist.

A helyszínen egy óra leforgása alatt legalább 20 robbanás hallatszott. A közeli lakott településen kitörtek az épületek ablakai.

Az egyes adatok szerint legalább 4-5 kilométeres körzetben szerteszét repülő repeszdarabok miatt a katonai bázis közelében haladó transzszibériai vasútvonalon két személyszállító vonat közlekedését állították le ideiglenesen.

A világ leghosszabb, több mint 9200 kilométeres vasútvonala Moszkvát köti össze Vlagyivosztokkal.

Oroszország Bajkálon túli területén, az irkutszki régióban nagy erdőtüzek tombolnak. Az Irkutszk várostól északra lévő Cseremhovo faluban kedden 18 ház égett le teljesen, 64 ember maradt fedél nélkül. Az óránkénti 120 kilométeres sebességű szél miatt lehetetlen volt az oltás. A szibériai régió déli részén továbbra is orkánerejű szél nehezíti az erdőtüzek megfékezését.