Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövöldözés volt Strasbourg belvárosában egy karácsonyi vásáron

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. december 11. 22:58

Lövöldözés volt december 11-én, kedd este Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében, a hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint ketten meghaltak, tizenegyen megsebesültek. Az elkövető, akit már azonosítottak, szökésben van.

Az első percekben még ellentmondásos, nem hivatalos forrásokból származó információk láttak napvilágot. Internetes felületén a Le Figaro című francia lap például azt írta, hogy egy férfi nyitott tüzet automata fegyverből. Több forrás szintén sebesültekről írt, a Reuters hírügynökség a helyi tűzoltóságra hivatkozva viszont azt jelentette, hogy két ember meghalt. Csak ezután érkezett a prefektúra részéről immár hivatalos közlés.

A közösségi média szerint a francia nagyváros központjának egy részét lezárták, a francia belügyminisztérium pedig felszólította a lakosságot, hogy maradjanak otthon. A központ lezárt részéből csak kimenni lehet, be viszont senki nem juthat. A DNA című helyi hírportál rendőrségi forrásra hivatkozva feltételezi, hogy terrorcselekmény történt. Az elkövető szökésben van.

1599197188
Mozgósították a biztonsági szolgálatokat a kedd esti strasbourgi lövöldözés után – írta Twitter-bejegyzésében a francia belügyminiszter. Christophe Castaner azt kérte mindenkitől, hogy ne terjesszenek rémhíreket, hanem kövessék a hatóságok tanácsait.

Rendőrségi források megerősítették, hogy Strasbourgban a Kléber tér és egy karácsonyi vásár helyszíne között történt a halálos áldozattokkal is járó lövöldözés, amelyben többen megsebesültek. Az Európai Parlament egyik tagja ugyancsak a Twitteren írta, hogy a hatóságok életbe léptették a biztonsági protokollt, és lezárták az Európai Parlament épületét, amelyben jelenleg is tartózkodnak képviselők. Ők egyelőre nem hagyhatják el az épületet.

Azonosították a kedd esti strasbourgi lövöldözőt, akit a hatóságok lázasan keresnek – jelentette be a helyi prefektúra. A prefektúra legfrissebb közlése szerint a sebesültek száma tízre emelkedett. Két halottról szólnak a jelentések.

Emmanuel Macron francia elnök, miután értesült a lövöldözésről idő előtt távozott az Elysée-palotában zajló egyik találkozóról, közben pedig Strasbourgba küldte a belügyminisztert. A város kijáratánál, a francia-német határon szigorú ellenőrzés alá vonják a mindkét irányba tartó gépkocsikat. A belügyminiszter a helyszínre utazik Emmanuel Macron francia elnök utasítására, akit folyamatosan tájékoztatnak a Strasbourgban történtekről. A terrorelhárító ügyész is vizsgálja az ügyet.

Fotó: Associated Press