Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maoista lázadók megöltek húsz katonát Indiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 12. 10:06

Maoista lázadók tüzet nyitottak félkatonai erők egy táborára március 11-én, kedden India középső részén. A három órás tűzharcban húszan életüket vesztették, mindannyian indiaiak – közölte az indiai rendőrség.

A felkelők golyózápora azonnal végzett 18 emberrel, néhányat pedig megsebesített – mondta Mukesh Gupta rendőr-főfelügyelő. Hozzátette, hogy két katona nem sokkal a támadás után halt bele sebesüléseibe.

Az első információk szerint a felkelők közül senki sem halt meg, és még csak meg sem sebesült a Cshattíszgarh szövetségi állam Szukma tartományában fekvő Jiram Ghati nevű falu közelében történt támadásban.

A félkatonai egységeket hónapokkal korábban vezényelték az erdős területre, hogy megvédjék az útépítéseken dolgozó munkásokat.

A maoista mozgalom ellenzi azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a térség megnyitását szorgalmazzák a bányavállalatok számára. A felkelők szerint a fokozódó bányászat tönkreteszi az erdőket, amelyek élelmet, tűzifát és építőanyagot nyújtanak a térségben élő törzsek számára.

A felkelők több mint három évtizede harcolnak India mintegy húsz államában, és elsősorban földet és munkát követelnek a szegények és a mezőgazdasági munkások számára. Gyakran rendőrségi és kormányzati tisztségviselőket vesznek célba, akiket azzal vádolnak, hogy összejátszanak a gazdag földbirtokosokkal. Az indiai belügyminisztérium tízezer és húszezer közé teszi a maoista felkelők számát.