Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már 2500-nál is több halálos áldozata van a kelet-ukrajnai harcoknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 30. 12:38

Már kétezer ötszáz fölé emelkedett az áprilisban kezdődött kelet-ukrajnai harcok halálos áldozatainak száma – közölte augusztus 29-én, pénteken az Egyesült Nemzetek Szervezetének egy emberi jogi tisztségviselője.

„A legfrissebb, augusztus 27-ig beérkezett adatok szerint 2593-an haltak meg az összecsapásokban, és ha a lelőtt malajziai utasszállító repülőgép áldozatait is hozzáadjuk ehhez, akkor a szám a háromezerhez közelít" – mondta az ENSZ legutóbbi ukrajnai jelentését ismertetve Ivan Simonovic emberi jogi főtitkárhelyettes. Hozzátette, hogy mindkét oldalon a polgári áldozatok számának emelkedése várható, ahogy a szemben álló harcolók egyre több embert, mind fejlettebb haditechnikát vetnek be.

Simonovic kiemelte, hogy különösen aggasztó az egyre több külföldi harcos részvétele a konfliktusban. Ezzel – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség – orosz katonákra és önkéntesekre célzott.

A 32 oldalas jelentés az emberi jogok széleskörű megsértésével vádolja a szakadárokat, egyebek közt gyilkossággal, emberrablással, kínzással, amelyeket aránytalanul nagy számban követnek el polgári személyek ellen.

Ami a sebesülteket illeti, számuk 5956, közülük 38 gyermek – áll a jelentésben.