Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már nem használják az iráni légitámaszpontot az orosz gépek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 24. 18:01

Az orosz repülőgépek már nem használják a szíriai bevetésekhez az iráni Sahíd Nodzseh légi támaszpontot – közölte augusztus 22-én, hétfőn Bahrám Kászimi iráni külügyi szóvivő.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy Oroszország „egyelőre befejezte" a bázis használatát. „Oroszországnak nincs támaszpontja Iránban, nem állomásoznak itt. Végrehajtották ezt a műveletüket, s egyelőre vége van" – hangsúlyozta Kászimi.

Az orosz légierő gépei múlt hét kedden szálltak fel az iráni támaszpontról, hogy szíriai bevetéseket hajtsanak végre.
A légi bázis orosz használata nemcsak külföldön, hanem Iránban is kérdéseket vetett fel, hiszen ez volt az első alkalom a második világháború óta, hogy külföldi fegyveres erők vettek igénybe iráni támaszpontot.

A teheráni parlament több képviselője bírálta a lépést, amely szerintük megsértette az Iráni Iszlám Köztársaság alkotmányát.
Hoszein Dehgán védelmi miniszter elutasította a bírálatokat, ugyanakkor hétfőn bírálattal illette Moszkvát, mert nagy dobra verte a Hamadán várostól mintegy 50 kilométerre északra fekvő Sahíd Nodzseh támaszpont használatát.

Oroszországban először a Rosszija 24 állami hírtelevízió számolt be a támaszpont használatáról, Teherán csak egy nappal később, múlt szerdán erősítette meg az erre vonatkozó információkat.
Dehgán hétfőn úgy fogalmazott: Oroszország meg akarja mutatni, hogy nagyhatalom, ami azt a célt szolgálja. Hozzátette, hogy „természetesen ezen a téren volt egyfajta hivalkodás és úriemberekhez nem méltó hozzáállás is".
A védelmi miniszter emellett hangsúlyozta, hogy Irán nem adott semmilyen katonai bázist Oroszországnak, az oroszok nem maradnak hosszú távon, nincs semmilyen „írásos megegyezés" a két ország között, a „műveleti együttműködés" pedig ideiglenes és csak üzemanyagtöltésre korlátozódik.

Levan Dzsagarjan, Oroszország teheráni nagykövete az Interfaxnak kijelentette: nem látja akadályát annak, hogy az orosz légierő a jövőben is igénybe vegye az iráni infrastruktúrát – egyebek között hogy használja a hamadáni bázist – a szíriai terrorista célpontok elleni csapásokhoz. Hangsúlyozta orosz hírügynökségnek, hogy „a mieink közül már senki sincs Hamadánban".

Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője szintén megerősítette, hogy az orosz bombázókat kivonták az általuk használt iráni bázisról. A repülőgépek esetleges visszatérését egy Oroszország és Irán közötti újabb terrorelhárítási megegyezéstől és a szíriai helyzet alakulásától tette függővé.
A diplomata úgy vélekedett, hogy Moszkva és Teherán egy újabb megállapodása alapján az orosz fél ismét használatba veheti a támaszpontot. Szavai szerint az orosz fővárosban abban bíznak, hogy a szíriai rendezés ügyében erősödni fog az orosz-iráni együttműködés, amelynek érdekében együttes erőfeszítések történnek.

Az AP amerikai hírügynökség szakértőkre hivatkozva azt fejtegette, hogy Moszkva gazdasági és katonai megállapodások útján vette rá Teheránt a légi bázis használatának engedélyezésére. Hírforrások még februárban arról számoltak be, hogy Irán több milliárd dollár értékben akar fegyvereket vásárolni Oroszországtól, de erősíthette az oroszok tárgyalási pozícióját az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek leszállításáról már aláírt – 2010-ben felfüggesztett – katonai megállapodás teljesítése. Oroszország májusban szállította le az Iránnak eladott rakétarendszerek első részét.

Az AP utalt arra is, hogy Irán a hétvégén bemutatta új, állítólag saját gyártású Bavar-373 típusú rakétavédelmi rendszerét, amely szakértők szerint az orosz Sz-300-as másolata. Ezzel Teherán azt jelezhette Moszkvának, hogy képes megvédeni magát az orosz fegyverrendszerek nélkül is.
Hoszein Dehgán hétfőn kitért a Bavar-373-asra is, azt mondta, hogy a fegyverrendszer 27 kilométeres magasságban lévő célpontokat is el tud érni. Az Sz-300-asnak is ez a hatótávolsága.
Dehgán hangsúlyozta: ha a Bavar-373-at hadrendbe állítják, Iránnak többé nem lesz szüksége más rakétavédelmi-rendszerek beszerzésére