Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

McMaster kerülné a „radikális iszlám terrorizmus” kifejezést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 27. 7:20

Herbert McMaster altábornagy, Trump elnök új nemzetbiztonsági főtanácsadója nem ért egyet az iszlám terrorizmus kifejezés használatával – számolt be az Amerika Hangja rádió szombati tudósításában.

A híradás szerint McMaster altábornagy még csütörtökön, a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársainak tartott bemutatkozó megbeszélésén leszögezte, hogy a radikális iszlám terrorizmus kifejezés használata az Egyesült Államokat fenyegető terrorveszély leírására kontraproduktív, azaz nemkívánatos hatást vált ki.
A főtanácsadó szerint azért helytelen e kifejezés használata, mert a terroristák nem muszlimok. McMaster hangsúlyozta, ezzel a szóösszetétellel egy egész vallást bélyegeznek meg, és ő nem ért egyet ezzel.

A stábülés után több munkatárs arról beszélt újságíróknak, hogy álláspontjával az altábornagy valószínűleg zavarba hozza a Fehér Ház néhány munkatársát, aki a terrorista fenyegetést vallási gyökerűnek ítéli meg.
McMaster álláspontja eltér Trump elnök – és a távozott nemzetbiztonsági főtanácsadó, Michael Flynn – álláspontjától. Ám nem lehetett ismeretlen az elnök és tanácsadói előtt sem. Az altábornagy ugyanis a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen oktatva már korábban is kifejtette e véleményét. Három évvel ezelőtt, 2014-ben például – mint ahogyan ezt a jelölése után a FrontPage Magazine hírportál felidézte – az egyetem diákjainak tartott előadásában leszögezte: az Iszlám Állam nem iszlám.

A munkatársaknak tartott csütörtöki megbeszélésen Herbert McMaster kitért más kérdésekre is, és a kiszivárgott információk szerint határozottan védelmébe vette a második világháború után kialakult rendet is, amelyet egyúttal a béke és a gazdasági felvirágzás biztosítékának is nevezett. Az értekezleten jelen lévő egyik munkatárs szerint a nemzetbiztonsági főtanácsadó egyértelművé tette, hogy Oroszországot az Egyesült Államok ellenfelének tartja.