Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Még jobban büntetné Észak-Koreát az USA és Kína

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 17. 14:18

Az Észak-Korea ellen tiltott nukleáris programja és ballisztikus rakétakísérletei miatt érvényben lévő szankciók szigorításáról tárgyaltak az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai május 16-án kedden, két nappal azután, hogy Phenjan a hét végén újabb rakétakísérletet hajtott végre.

Az Egyesült Államok és Kína egy újabb büntetőintézkedéseket elrendelő határozat előkészítésén dolgozik – közölte a zárt ajtók mögött tartott tanácskozás után

amerikai ENSZ-nagykövet, a nemzetközi közösség egyöntetű fellépését szorgalmazva.

„Mindannyiunknak jeleznünk kell Észak-Korea felé, hogy elég volt. Ez itt nem a játék ideje, ez súlyos dolog" – hangsúlyozta Haley, arra figyelmeztetve az elmúlt évtizedben hozott Észak-Korea elleni szankciók be nem tartóit, hogy Washington megtorló lépéseivel kell számolniuk.

Az amerikai diplomata Koro Beszho japán és Cso Te Jul dél-koreai nagykövettel az oldalán állt a sajtó elé.

Cso az újságíróknak kijelentette, hogy Észak-Korea „a rossz utat választotta", és párbeszédre csak akkor nyílik lehetőség, ha a rezsim leállítja minden nukleáris tevékenységét. „Fogytán az idő" – tette hozzá, anélkül hogy kifejtette volna.

Előzőleg, mielőtt bevonultak a Biztonsági Tanács (BT) üléstermébe, Nikki Haley azt mondta, hogy Washington és Peking, amely Észak-Korea legfőbb katonai és diplomáciai szövetségesének számít, egy újabb szankciós határozat tervén dolgozik.

„Ami biztos, hogy jelenleg ezen dolgozunk. Korábban ilyen nem volt" – magyarázta.

A BT ülésének végeztével azonban nem köröztettek semmilyen határozati javaslatot, Kína ehelyett jobbnak látta megismételni párbeszédre szóló felhívását, hogy ezzel próbálja enyhíteni a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeket.

A világszervezet egyik fő testületében májusban elnöklő uruguayi nagykövet, Elbio Rosselli szerint nyilvánvalóan újabb szankciókat helyeztek kilátásba, ugyanakkor előnyben akarják részesíteni a Phenjannal való tárgyalásokat.

Ezt az amerikai ENSZ-nagykövet is elismerte, azt hangoztatva, hogy kormánya kész tárgyalásokat folytatni a phenjani rezsimmel, de csak azzal a feltétellel, ha az észak-koreai vezetés „teljesen leállítja nukleáris programját és minden (rakéta)kísérletét".

A BT hétfőn már élesen elítélte a legutóbbi észak-koreai rakétakísérleteket. A testület azután adta ki nyilatkozatát, hogy Észak-Korea megerősítette, vasárnap sikeres kísérletet hajtott végre egy új fejlesztésű, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely nukleáris robbanótöltet hordozására képes.