Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megállapodás született a kelet-ukrajnai tűzszünetről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 20. 10:49

Megállapodás született egy február 20-tól induló kelet-ukrajnai tűzszünetről a Moszkva által támogatott szakadárok és Ukrajna között – erről tájékoztatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter február 18-án, szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián, miután ukrán, német és francia kollégáival egyeztetett.

„Február 20-án életbe lép a fegyvernyugvási megállapodás és a nehézfegyverek (frontvonalról történő) visszavonása (…) aktívan támogattuk ezt a döntést, és világosan kifejeztük meggyőződésünket, hogy ezúttal nincs helye hibának" – mondta Lavrov újságíróknak.

Az orosz külügyi tárca vezetője mindössze percekkel azt követően nyilatkozott, hogy ukrán kollégája, Pavlo Klimkin újságírókkal közölte: „egyáltalán nem tették boldoggá" a szombati tanácskozás eredményei.

A konferencián korábban Lavrov kijelentette: Oroszország a pragmatikus kapcsolatok kialakítására törekszik az Egyesült Államokkal.
Moszkva elismeri a kelet-ukrajnai szakadárok okiratait

Oroszország átmenetileg elismeri a kelet-ukrajnai szakadár területek polgári hatóságai által kiállított hivatalos iratokat – jelentette be a Kreml.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírt rendeletének értelmében a kelet-ukrajnai válságövezet lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, emellett munkát vállalhatnak, és tanulhatnak is ott.

A Kreml honlapján közzétett rendelet szerint az orosz hatóságok időlegesen elismerik a többi között azokat a diplomákat és okleveleket, születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat, valamint járműrendszámokat, amelyeket az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok hatóságai állították ki a területükön lakók számára.