Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdék Fallúdzsa ostromát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 31. 8:18

Az iraki kormányerők május 30-án, hétfőn megkezdték az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezén lévő nyugat-iraki Fallúdzsa város végső ostromát – jelentették be a hadműveletet vezető parancsnokok.

Szaba al-Noman, a terrorellenes elitalakulatok egyik szóvivője közölte, hogy helyi idő szerint hétfő kora hajnalban rohamra indultak a dzsihadisták második számú iraki fellegvárának számító, Bagdadtól ötven kilométerre fekvő Fallúdzsában az Iszlám Állam harcosai ellen.

A síita milíciák által támogatott katonák három irányból léptek a város területére. A település déli részén fekvő Najmíja körzetben robbanásokat és fegyverropogást lehetett hallani.

Abdelvahab asz-Szádi, a bevetésért felelős parancsnok azt mondta, az elitalakulatokat, amelyek a hét vége óta készültek a város végső ostromára, az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti.

A biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet múlt hétfőn indított hadjáratot Fallúdzsa visszafoglalására. Az elmúlt néhány napban a város körül fekvő több falut és Fallúdzsa több külvárosát is sikerült visszavenniük a szélsőségesektől.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) múlt pénteken azt közölte, hogy nagyjából 50 ezer civil rekedt Fallúdzsában, a szélsőséges szunnita harcosok ugyanis nem engedik őket elmenekülni. Akiknek ez csütörtökig mégis sikerült – mindössze 800 emberről van szó –, azok azt mondták, hogy többen éhen haltak a városban.

Ez volt az első iraki város, amelyet 2014 januárjában megszállt az Iszlám Állam, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta „kalifátusát" az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken.