Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a franciaországi dzsihadisták pere

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 31. 17:06

Május 30-án, hétfőn megkezdődött az egyik legjelentősebbnek tartott franciaországi dzsihadista hálózat pere a párizsi büntetőbíróságon: a Szíriát megjáró hét strasbourgi fiatalhoz tartozott a tavaly november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényletek egyik elkövetője is, a 23 éves Fouad Mohamed-Aggad, aki a Bataclan koncertteremben történt túszejtést és öldöklést követően felrobbantotta magát.

A Strasbourgban felnőtt, francia állampolgárságú Aggad testvérével, Karimmal és gyerekkori barátaikkal 2013 decembere és 2014 áprilisa között járt Szíriában. Többségük rövid tartózkodás után hazatért Franciaországba.

A Szíriában maradt Aggad hét, 23–27 év közötti társát 2014 májusában letartóztatták, s az ügyészség terrorizmussal kapcsolatos bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt emelt vádat ellenük.

Valamennyien 2013. december 17-én indultak Frankfurtból repülővel Törökországba, ahonnan továbbutaztak Szíriába, Aleppó környékére. A csoportból ketten – egy testvérpár, Mourad és Yassine Boudjellal – az iszlamista harcokban meghalt.

A büntetlen előéletű strasbourgi fiatalokat a közösségi oldalakon a francia dzsihadisták egyik legismertebb toborzója, Mourad Fares szervezte be fegyveres harcokba, aki azóta börtönbe került Franciaországban.

Jóval azelőtt, hogy Fouad Mohamed-Aggadot azonosították volna a párizsi merényletek egyik elkövetőjeként, a gyanúsítottak az első meghallgatásukon azt állították, hogy humanitárius célból mentek Szíriába. Az ügyészség viszont azzal vádolja őket, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.

A nyomozás során azt mondták, hogy elborzasztotta őket mindaz a szörnyűség, amelyet Szíriában láttak, úgy érezték, hogy „vérengző őrültek" csapdájába estek, ezért 2014 februárjától kezdve egymás után mindegyikük inkább hazatért Franciaországba. Az egyik vádlott elmondása szerint Fouad Mohamed-Aggad viszont „teljesen megőrült", s beállt harcolni a szélsőségesek közé.

A vádlottak azt állítják, elsősorban sportos jellegű kiképzést kaptak Szíriában. Többen azt is tagadják, hogy fegyvert fogtak, s azt hangoztatják: konyhai munkákra fogták be őket. Egyesek viszont elismerték, hogy lőttek gépkarabéllyal, de állításuk szerint csak a kiképzéseken, harcban nem vettek részt. A hatóságok által lefoglalt felvételeken viszont büszkén pózolnak háborús fegyverekkel.

A hét strasbourgi férfi neve egyébként szerepel az Iszlám Állam harcosainak azon a listáján, amelyet márciusban a Sky News hírcsatorna tett közzé, és amelyet az ügyészség fel is akar használni a perben. Ezt azonban a védelem igyekszik megakadályozni, mert nem tartja hitelesnek a listát.