Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a háborús bűnökkel vádolt Dragan Vasiljkovic pere Horvátországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 22. 10:13

Megkezdődött a háborús bűnökkel vádolt Dragan Vasiljkovic – akit „Dragan kapitány” néven is ismernek – pere a horvátországi Splitben – jelentette az N1 horvát hírcsatorna szeptember 20-án, kedden.

Ausztrália tíz év után, tavaly nyáron adta ki a vádlottat Horvátországnak.
Vasiljkovic a bíróságon ártatlannak vallotta magát, a vádakat pedig hazugságnak nevezte.
„Nem követtem el háborús bűnt, bűnt velem szemben követtek el, mert már 11 éve tartanak fogva ítélet nélkül" – mondta.
Az ellene felhozott bizonyítékokat komikusnak, szégyenteljesnek és arcátlanak nevezte. „Magamat hazám, Jugoszlávia védőjének élem meg, és sértőnek tartom az agresszor megnevezést" – hangsúlyozta, majd hozzátette: agresszorok szerinte azok voltak, akik Jugoszláviára támadtak.

A spliti ügyészség azzal vádolja Vasiljkovicot, hogy a szerb félkatonai alakulatok parancsnokaként az 1991-95-ös délszláv háború elején horvát katonák, rendőrök és polgári személyek, valamint külföldi újságírók elűzésére, megkínzására és megölésére adott parancsokat a közép-horvátországi Glinában és Kninben. A vádirat 40 ezer oldalból áll. A per október 18. és 20. között folytatódik több tanú meghallgatásával.

Dragan kapitány ellen először Sibenikben emeltek vádat, majd 2010 szeptemberében a legfelsőbb bíróság döntésének értelmében az ügyet Splitbe helyezték át, azon bíróságok egyikére a négy közül, ahol Horvátországban háborús bűnök miatt is folynak eljárások.
Az 59 éves, belgrádi születésű Vasiljkovic ausztrál állampolgársággal is rendelkezik, és a Daniel Snedden nevet használja. Az ausztrál rendőrség Zágráb követelésére 2006-ban vette őrizetbe. 2009 és 2010 között egyszer szabadlábra helyezték, majd az ausztrál legfelsőbb bíróság újra elfogatóparancsot adott ki ellene.

Az ausztrál kormány 2012-ben döntött arról, hogy kiadja Horvátországnak Dragan kapitányt, aki kilenc évig küzdött a kiadatás ellen. Miután minden jogi lehetőséget kimerített, nem volt módja további fellebbezésre, ezért az ausztrál hatóságoknak át kellett adniuk őt Horvátországnak.
Vasiljevic előzetes letartóztatásban van Horvátországban, amelyet eddig már háromszor hosszabbítottak meg. A bíróság korábban elutasította az óvadék letétbe helyezése iránti kérelmét is. Néhány hónappal ezelőtt rövid ideig szívpanaszok miatt a spliti kórházban kezelték.