Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték a líbiai terrorista szárny egyik vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 18. 18:39

Megölték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez hű líbiai terroristák egyik parancsnokát a líbiai Szirt városért folyó harcokban – közölte március 16-án, hétfőn este a szélsőséges csoport.

A tengerparti városért az IÁ fegyveresei és a Tripoliban székelő kormányhoz hű 166. zászlóalj között folynak fegyveres harcok. A terrorszervezet közleménye alapján Ahmed ar-Rujszi ezekben a harcokban vesztette életét.

A terrorista parancsnok Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott. A férfit az Anszár as-Saría tunéziai radikális mozgalom fegyveresei által végrehajtott támadások közül többnek a kitervelésével vádolták.

Ilyen támadás áldozata volt két baloldali politikus, Sokri Belaid és Mohamed Brahmi. Meggyilkolásuk egy éven át tartó politikai válságba döntötte az országot, majd végül a miniszterelnök feloszlatta a parlamentet, hogy ezután egy nemzeti egységkormányt lehessen létrehozni.

Korábban arab sajtóforrások arról számoltak be, hogy az IÁ emberei több külföldi egészségügyi dolgozót raboltak el Szirt kórházaiból, köztük négy Fülöp-szigeteki ápolónőt.

A szigetország külügyminisztériuma bejelentette, hogy az elraboltnak hitt ápolónők jól vannak, de egyelőre nem tudják, hogy hol tartózkodnak. A manilai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a négy nőt egy biztonságosabb helyre vitték, és a nagykövetség ügyvivője beszélt egyikükkel.