Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték a tálib szélsőségesek egyik kulcsfontosságú parancsnokát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 28. 8:40

Egy légicsapásban megölték a tálib szélsőségesek egyik kulcsfontosságú parancsnokát Afganisztán nyugati részén – közölte több forrás október 27-én, vasárnap.

Az értesülést az afgán biztonsági erők is megerősítették. Tájékoztatásuk szerint Mullah Ibrahim tálib parancsnok szombat este, a Nimrúz tartománybeli Hasroad körzetében halt meg.

Szarvar Szubat tartományi kormányzó azt mondta, hogy a támadást az afgán biztonsági erők kérésére hajtották végre a fővárostól, Kabultól 790 kilométerre fekvő területen.

Mullah Ibrahim a közelmúltban érkezett a körzetbe Kandahár tartomány déli részéből, hogy tálib felkelők egy csoportját vezesse, valamint irányítsa a kormányellenes tevékenységet.

A tálibok az úgynevezett „tavaszi offenzívájuk" során fokozták a kormány és az országban állomásozó nemzetközi erők elleni harcukat. A szélsőségesek egyelőre nem kommentálták a Nimrúzban történteket.

Egy másik helyszínen, a főváros, Kabul Szurobi negyedében vasárnap egy pokolgépes merényletben súlyosan megsebesült három afgán katona – közölte a helyi rendőrség.

Előző nap, egy rendőr meghalt, három társa megsebesült egy öngyilkos merényletben Zábul tartományban, Kabultól 340 kilométerre délre.