Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megöltek egy al-Kaida-vezért Maliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 2. 20:21

„Hiteles” információk utalnak arra, hogy az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) elnevezésű terrorcsoport egyik legradikálisabb vezetőjével végeztek a Mali északi részén folyó harcokban – értesült március 1-jén, pénteken az AFP amerikai forrásból. Hivatalos megerősítés egyelőre nem történt, de helyi források is arról szóltak, hogy Abu Zeidet „minden kétséget kizáróan” megölték.

Megítélésünk szerint az Abu Zeid halálára utaló információk „nagyon hitelesek" – közölte egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő, hozzátéve, hogy ha bebizonyosodik, ez komoly csapást jelent az AQMI számára.

A Mali északi részén aktív iszlamista harcosokhoz közeli források és törzsi vezetők határozottan állították: Abdel-Hamíd Abu Zeid egyike volt annak a mintegy 40 harcosnak, akikkel 4 napja végeztek a francia erők.

Najat Vallaud-Belkacem francia kormányszóvivő nem tudta hivatalosan megerősíteni az értesülést. Francois Hollande francia elnök hasonlóan nyilatkozott a kérdésről, arra hivatkozva, hogy még nem fejezték be a műveletet.

Az államfő egy pénteki beszédében azt mondta, hogy a Maliban zajló műveletek a végső szakaszba léptek.

Az El-Habar algériai napilap pénteki számában arról írt, hogy a hatóságok DNS-teszteket végeznek annak eldöntésére, valóban Abu Zeiddel végeztek-e a francia hadsereg légicsapásaiban az algériai határ közelében.

A terroristavezér halálhírét az Ennahar algériai televízió tette közzé először csütörtökön.

Egy francia forrásra hivatkozva az APS algériai hírügynökség is azt jelentette pénteken, hogy Abu Zeidet megölték.

Feltehetően Abu Zeid szervezte meg az utóbbi években több nyugati állampolgár elrablását Algériában és Nigerben. Az AQMI fogságában van jelenleg is négy francia állampolgár.