Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megölték Kenya legkeresettebb terroristáját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 29. 15:03

A kenyai rendőrség végzett Ismael Shosival, az ország legkeresettebb terroristájával szeptember 27-én, kedden. Shosit a biztonsági erők ellen Mombasában elkövetett támadássorozat fő felelősének tartják.

Nelson Marwa, a Mombasát is magában foglaló indiai-óceáni partvidéki régió koordinátora Nairobiban újságíróknak elmondta: Shosi irányította a fiatalok kiképzését és toborzását az as-Shabaab szomáliai terrorcsoport számára, hogy aztán az országba visszatérve hajtsanak végre merényleteket.

A koordinátor elmondása szerint a terrorista egy bérelt házban tartózkodott, amely egy 2013-ban Mombasában meggyilkolt szélsőségesé, Kassim Amolloé volt.

A rendőrség közölte: Shosi fátyolos muszlim női viseletbe öltözve hajtotta végre támadásait, hogy álcázza magát.

A terrorista néhai fivérével, Ikrima Mohamed Shosival együtt fő gyanúsítottja volt egy nemzeti hírszerzési tisztségviselő 2015-ös meggyilkolásának. A kenyai kormány 20 ezer dolláros (csaknem 5,5 millió forintos) vérdíjat tűzött ki Ismael Shosi fejére.