Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtiltotta katonáinak a káromkodást egy lázadóvezér

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 31. 11:46

Megtiltotta katonáinak a káromkodást a kelet-ukrajnai szakadár lázadók egyik vezetője arra hivatkozva, hogy az „lélekromboló”, és ebből kifolyólag kockáztatja a mozgalom győzelmét. Erről a donyecki lázadók számoltak be július 30-án, szerdán a Twitter közösségi portálon.

„A nyilvános káromkodás mostantól súlyos fegyelemsértésnek számít. A nem orosz eredetű durva szavakat a Rusz ellenségei használták" – olvasható Igor Sztrelkovnak, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság „védelmi miniszterének" hétfői keltezésű rendeletében. Ezen a napon volt az 1026. évfordulója annak, hogy a Kijevi Rusz felvette a kereszténységet.

„A káromkodás szentségtörés, ami mindig súlyos bűnnek számított" – írta Sztrelkov.

A kelet-ukrajnai szakadárok ortodox (keresztény) hadseregként határozzák meg magukat, és vallási jelképeket használnak, egyebek között olyan zászlókat tűznek ki járműveikre, amelyeken Krisztus képe szerepel.