Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Menekülő gyerekeket és nőket is megöltek a török határőrök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 8. 16:03

Legalább 165 szíriai civilt öltek meg idén, amikor a hazájában uralkodó erőszak elől menekülve megpróbált átkelni a török határon – derült ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet december 6-án, kedden közzétett jelentéséből.

A török határőrség támadásaiban legalább 31 kiskorú és 15 nő is életét vesztette. Az OSDH kifogásolta, hogy a török hatóságok ilyen támadásokkal igyekeznek megakadályozni a szíriaiak belépését az országba.

A legutóbbi incidensek hétfőn történtek: török határőrök hét szíriai civilt lőttek le a szíriai határ három különböző pontján – írta az OSDH.

A török határt 2015 eleje óta gyakorlatilag zárva tartják a legtöbb menekült előtt, bár Ankara azt állítja, hogy a határ továbbra is nyitva áll. Az OSDH-jelentés készítői szerint viszont az utóbbi 18 hónap történései azt mutatják, hogy Törökország úgy döntött, meg kell akadályozni a szíriai menekültek belépését az országba.

„Felszólítjuk a török hatóságokat, hogy a szíriai menekültek számára nyissanak biztonságos folyosókat, olyanokat, mint amilyeneket a harcosoknak is elérhetővé tettek" – hangsúlyozta az OSDH.

Törökország a szíriai fegyveres ellenzéki csoportok egyik kulcsfontosságú támogatója, és néhányuk számára engedi a területére való belépést és az országon belüli működést is.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet felszólította az ENSZ-t és az Európai Uniót, hogy gyakoroljanak nyomást Törökországra annak érdekében, hogy változtasson a háború elől menekülni próbáló emberekkel kapcsolatos politikáján. Az OSDH ezenkívül azt kérte Ankarától, hogy vonja felelősségre a menekültekre lövő katonákat.