Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Menesztették az új cseh védelmi minisztert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 22. 12:08

December 20-án, csütörtökön menesztették Karolina Peakét, a mindössze nyolc napja kinevezett új cseh védelmi minisztert. Az államfői iroda közölte, hogy Václav Klaus Petr Necas miniszterelnök javaslatára hívta vissza hivatalából Peakét. Sem az államfő, sem a kormányfő nyilvánosan nem indokolta meg a lépést.

Necas az utóbbi napokban élesen bírálta Peakét, mert kinevezése után azonnal olyan változásokat hajtott végre a védelmi minisztérium vezetésében, amelyekről állítólag nem egyeztetett senkivel. Necas szerint korábban megígérte, hogy nem lesznek ilyen komoly személyi változások a tárca vezetésében.

Peake, aki a legkisebb koalíciós párt, a LIDEM elnöke, továbbra is megmaradt kormányfő-helyettesi tisztségében.

Viktor Paggio, a LIDEM alelnöke azt mondta, hogy Peake menesztése a koalíciós szerződés megsértése, s nem kizárt, hogy a párt kilép a koalícióból. A Necas-kormány ezzel kisebbségbe kerülne az alsóházban. Peake pártja elnökségének üléséről távozva csak annyit mondott, hogy „a jelen körülmények között nehezen tudom elképzelni a további kormányzati együttműködést".

A LIDEM pártnak nyolc képviselője van a 200 tagú képviselőházban, s nélkülük a kormányoldalnak csak 93 képviselője maradna.

A 37 éves politikus kinevezése másnapján menesztette Vlastimil Picket, a védelmi miniszter első helyettesét, Pavel Bulantot, a fegyverkezési osztály vezetőjét és az addigi kabinetfőnököt. Döntéseit azzal indokolta, hogy „civilebb" vezetést szeretne a tárcánál. Lépéseit Klaus is bírálta, s azt mondta, hogy nem biztos, hogy a „törékeny leányzót" a többnyire férfiakból álló hadsereg el fogja fogadni.

Nem hivatalos vélemény szerint a kormányfő azért menesztette ilyen gyorsan Peakét, mert állítólag olyan embereket vitt be, illetve készült bevinni a tárca vezetésébe, akik kapcsolódnak Martin Bartákhoz, a korrupcióval gyanúsított volt védelmi miniszterhez.

Peake a polgári demokrata Alexandr Vondrát váltotta a minisztérium élén, aki három hete azzal az indoklással mondott le, hogy sikertelenül szerepelt az októberi szenátusi választásokon, s ezzel elveszítette az emberek bizalmát.

A prágai sajtó szerint azonban távozásának az a legfőbb oka, hogy nem sikerült tisztáznia magát egy korrupciós ügyben, amely Csehország 2009-es EU-elnöksége idején történt. Vondra akkor Mirek Topolánek kormányában az uniós ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes volt.