Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merényletet követtek el a kairói rendőrparancsnokság ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 25. 12:31

Pokolgépes merényletet követtek el január 24-én, péntek reggel Kairóban az egyiptomi rendőrség központja ellen, a detonációban súlyosan megrongálódott a rendőrparancsnokság homlokzata, s legalább négy ember életét vesztette, ötvenen pedig megsebesültek – jelentették hivatalos források.

A központ előtt mély krátert ütött az autóba rejtett pokolgép robbanása. A detonáció után lőfegyverropogás hallatszott a környéken. Az állami tévé által idézett szemtanúk szerint az épületre lőttek fegyveresek. Nem sokkal később sok mentőautó érkezett a helyszínre. Az állami rádió jelentése szerint a halálos áldozatok között három rendőr van.

A robbanás helyi idő szerint reggel fél hétkor történt, jóval a hivatali idő kezdete előtt, és az utcán is sokkal kisebb volt a forgalom, mint egy-két órával később szokott lenni.

Az állami tévének a helyszínről közvetített képein látszott, hogy a robbanás falrészeket szakított le az épület homlokzatáról, betört az összes utcafronti ablak, és hogy a robbanás tüzet okozott az épület különböző szintjein. A mentők még két órával a merénylet után is azon dolgoztak, hogy kiszabadítsák az áldozatokat a rommá vált épületből – jelentette a MENA hivatalos hírügynökség. A robbanás egy közeli múzeum homlokzatát is megrongálta, kitörte ablaküvegeit.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A merényletet egy nappal a Hoszni Mubarak elnök autokratikus rendszerét megdöntő 2011-es felkelés kezdetének évfordulója előtt követték el.

Egyiptomban szinte naponta követnek el merényleteket azóta, hogy a hadsereg júliusban elmozdította a hatalomból Mohamed Murszi elnököt, de a rendőrparancsnokság elleni péntekihez hasonló súlyosságú nem volt hónapok óta. Murszit a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom jelölte annak idején államfőnek.

A mozgalom július óta számtalan tüntetést tartott, és péntekre – a délutáni nagyima utáni órákra – is meghirdetett egy demonstrációt.

Az utóbbi hetek merényleteinek elkövetőjeként az Anszár Bét al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű Sínai-félszigeti dzsihadista csoport jelentkezett.