Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merényletkísérleteket vállalt magára az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 16. 8:20

Magára vállalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egy párizsi és egy brüsszeli merényletkísérletet. Hírlevelükben listát tett közzé azokról a támadásokról, amelyeket tagjai a ramadán idején követtek el.

A felsoroltak között volt az a 31 éves férfi, aki június 19-én a párizsi Champs-Élysées sugárúton belehajtott az autójával egy rendőrségi furgonba. A járműben több fegyver és robbanóeszköz volt, az ütközésben csak a támadó halt meg. A francia hatóságok egy öngyilkos merénylő által végrehajtott terrortámadásként kezelték az ügyet. Senki sem sérült meg, de a sofőr meghalt. A kigyulladt autóban gázpalackokat találtak.

Egy nappal később, június 20-án egy 36 éves marokkói férfi robbantotta fel a csomagját a brüsszeli központi pályaudvaron. A félresikerült detonációban senki nem sebesült meg, és a támadót pár perccel később lelőtte egy épp arra járőröző katona. A támadás elkövetőjeként hetekig egyetlen csoport sem jelentkezett, de a nyomozók már korábban is gyanították bizonyos jelekből, hogy a tettes szimpatizált az Iszlám Állammal.