Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Miniszteri elismerés a német tábornoknak

Szöveg: MH ÖHP |  2013. április 23. 11:42

Nyugállományba helyezése alkalmából – elsősorban a sikeres afganisztáni magyar-német katonai együttműködés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként – Hende Csaba honvédelmi miniszter „Szövetségért” szolgálati jelet adományozott Rainer Glatz altábornagynak, a Bundeswehr Műveleti Parancsnokság parancsnokának.

Az elismerést Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság
parancsnoka adta át a tábornok részére a berlini magyar nagykövetségen, 2013. április
22-én.

1595952979

A német tábornok kivételes katonai pályát tudhat magáénak, a potsdami Műveleti
Parancsnokságon hetedik éve szolgál parancsnokhelyettesként, később megbízott
parancsnokként, illetve 2009-től parancsnokként. Kifinomult vezetési stílusa, kivételes
személyisége és széleskörű szakmai tapasztalatai nemzetközi körökben is elismertté
tették. Saját elmondása szerint közel 44 év szolgálat után hálával és tisztelettel
emlékezik mindazokra – köztük a magyar katonákra is –, akik támogatták munkáját.

A Bundeswehr Műveleti Parancsnokság parancsnoki beosztását Hans-Werner
Fritz altábornagy veszi át, aki korábban a védelmi minisztériumban dolgozott.
Rainer Glatz altábornagy beosztásának átadás-átvételi ünnepségét, valamint
nagyszabású hivatalos búcsúztatóját április 23-án tartották Potsdamban, illetve Berlinben,
amelyre magyar partnere, az MH ÖHP parancsnoka is meghívást kapott.