Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Montenegró derűlátó a NATO-felvételét illetően

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 15. 16:11

Derűlátással várta Montenegró a NATO Észak-atlanti Tanácsának (NAC) október 14-én, szerdán kezdődő kétnapos podgoricai ülését, amelyen a szervezet 28 képviselője Jens Stoltenberg főtitkár vezetésével áttekinti a kis nyugat-balkáni ország eddigi integrációját.

A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) honlapjának beszámolója szerint a NAC ülése készíti elő a NATO külügyminisztereinek decemberi ülését, amelyen várhatóan Montenegró felvételéről is döntenek.
Igor Luksic montenegrói külügyminiszter néhány napja úgy fogalmazott: szerinte Podgorica minden feltételt teljesített ahhoz, hogy meghívják a szervezetbe. Hozzátette ugyanakkor, hogy az integráció több évig tartó folyamat, amelyet a meghívás után is folytatni kell.

Egy júliusban végzett felmérés szerint a 650 ezres nyugat-balkáni ország lakosságának 49,5 százaléka támogatja az ország NATO-tagságát. Az Egyesült Államok a közelmúltban jelentette be, hogy üdvözölné Montenegró felvételét, Oroszország viszont ellenzi ezt a lépést, egyrészt mert Moszkvát a Balkánhoz történelmi és kulturális kapcsolatok kötik, másrészt viszont gazdasági érdekei is ezt kívánják.

Az Adriai-tenger mellett fekvő ország 293 kilométeres partszakaszán jelentős orosz befektetések vannak, és az utóbbi években a turisták legnagyobb része is Oroszországból érkezett. A gazdasági érdekekkel azonban szemben állnak Montenegró politikai érdekei, amelyek az Európai Unióhoz, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozást részesítik előnyben.
A NATO a térségben a legutóbb 2009-ben bővített, akkor Albániát és Horvátországot vette fel soraiba.