Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva nem örül a romániai NATO-rakétapajzsnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 12. 21:34

Megsérti a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló szerződést, hogy az Egyesült Államok Romániába telepítette az európai rakétapajzs elemeit – szögezte le május 11-ei, szerdai állásfoglalásában az orosz külügyminisztérium.

A romániai létesítményeket a tervek szerint csütörtökön helyezik üzembe.

Csaknem egy évtizeddel azt követően, hogy Washington – Moszkva figyelmeztetése dacára – felajánlotta európai NATO-szövetségeseinek, hogy megvédi őket az iráni rakétafegyverektől.

Oroszország szerint a Nyugat ezzel a közép-európai békét fenyegeti.

Az orosz diplomáciai tárca a pajzs Romániába telepítését hibának minősítette, és rámutatott, hogy a lépés közvetlen fenyegetést jelent Oroszország biztonságára.

Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztérium fegyverzetkorlátozási és -ellenőrzési igazgatóságának vezetője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai elemeinek Romániába és Lengyelországba telepítése képes felborítani a térség stratégiai egyensúlyát, ami a globális rakétavédelmi rendszer kiépítésével együtt „aláássa a bizalmat, és ellentétes a nemzetközi kapcsolatok alapelveivel, amelyeknek egyike az, hogy megengedhetetlen a saját biztonság megerősítése mások biztonságának rovására".

A magas rangú orosz diplomata szerint most éppen ilyen kísérlet folyik – elsősorban az Oroszországi Föderáció rovására –, amit károsnak minősített.

A tervek szerint Frank Rose amerikai helyettes külügyi államtitkár csütörtökön a romániai Deveseluban részt vesz azon az ünnepségen, amelynek célja annak demonstrálása, hogy műveleti készültségbe lép az Aegis Ashore rendszer. Másnap a lengyelországi Redzikowóban lesz jelen egy hasonló komplexum építésének megkezdésekor.