Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Murszi elengedését követeli az ENSZ-főtitikár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 27. 11:35

Mohammed Murszi megbuktatott egyiptomi elnöknek és iszlamista társainak elengedéséért emelt szót Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár július 25-én, csütörtökön.

Ban, „aki növekvő aggodalommal figyeli a fejleményeket", azt követelte az egyiptomi biztonsági erőktől, hogy bocsássák szabadon a Muzulmán Testvériség bebörtönzött tagjait, vagy „késedelem nélkül és az átláthatóságot biztosítva vizsgálják ki ügyüket".

A július 3-án katonai puccsal megbuktatott elnököt és szövetségeseit ismeretlen helyen tartják fogva.

A főtitkár szóvivőjén, Eduardo del Bueyen keresztül „maximális visszafogottságra" intette a konfliktusban álló feleket, valamint „a törvény és a rend, illetve az összes egyiptomi biztonságának garantálását" kérte az ország ideiglenes vezetőitől.

Buey hozzátette, hogy Ban „támogatja az egyiptomiak jogát a békés tüntetéshez".

A hadsereg vezérkari főnöke, Abdel-Fattah asz-Szíszi demonstrációt hirdetett péntekre, hogy ezáltal felhatalmazást nyerjen az egyiptomiaktól „az erőszak és a terrorizmus" felszámolására. Ugyanaznap Murszi hívei is utcára vonulnak.

Az utóbbi hetekben több mint százan vesztették életüket a két tábor közötti összecsapásokban.

Az ENSZ-főtitkár megbékélésre szólította fel a szembenállókat, és a minden felet magában foglaló nemzeti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, amelynek köszönhetően az ország újra polgári felügyelet alá kerül, és visszaállhat az alkotmányos rend, illetve a demokratikus kormányzás.