Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy-Britannia nem kívánja hazaszállítani a Szíriában elfogott két hírhedt brit terroristát

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2018. február 16. 12:04

Nagy-Britannia nem kívánja, hogy visszaszállítsák az országba az Iszlám Állam nevű terrormilícia két keresett brit tagját, akiket nemrégiben fogtak el Szíriában – jelentette ki február 14-én, szerdán Brüsszelben Gavin Williamson brit védelmi miniszter ellentmondva amerikai kollégájának, aki szerint az őrizetbe vett dzsihadistákért azoknak az országoknak kell felelniük, ahonnan származnak.

A két férfi annak a négytagú csoportnak volt a tagja, amelyet Beatles néven tartanak számon, és amely arról vált hírhedtté, hogy megkínozta és lefejezte túszait. Több mint két tucat ember lefejezése szárad a lelkükön, mások mellett amerikai, brit és japán újságírókat és segélymunkásokat is kivégeztek. „Hátat fordítottak Nagy-Britanniának. Elhagyták az országot, hogy pusztítást okozzanak és gyűlöletes bűncselekményeket kövessenek el" – mondta Williamson a NATO-tagországok védelmi miniszteri találkozójának szünetében a belga fővárosban. „Úgy gondoljuk, hogy helyben kell igazságot szolgáltatni, ők már nem tartoznak Nagy-Britanniához. A britek nem akarják, hogy visszatérjenek" – fogalmazott.

James Mattis amerikai védelmi miniszter korábban arról beszélt, hogy a koalíciós erők feltételezett terroristák százait fogták el Irakban és Szíriában. „Fontos, hogy a származási országok viseljék értük a felelősséget, de a lényeg, hogy ne kerüljenek vissza az utcákra" – szögezte le.

El Shafee Elsheikhet és Alexanda Koteyt január elején fogták el Szíria keleti vidékein az amerikaiak támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet tagjai. A Beatles néven hírhedtté vált csoport legismertebb terroristája az arab származású brit Mohammed Emwazi volt, akit Dzsihád John néven ismert meg a világ. Rakka városának 2015-ös ostromakor dróntámadásban végeztek vele.