Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyon sok emberét elvesztette a Boko Haram egy támadásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 13. 22:34

A Boko Haram nigériai iszlamista szervezet 143 fegyveresét veszítette el a kameruni hadsereggel vívott egyik összecsapásában – közölte január 12-én, hétfő este a kameruni rádió és tévé a yaoundéi kormány szóvivőjére hivatkozva.

Messze a legtöbb emberüket veszítették el azóta, hogy először kameruni területre támadtak. A hadseregnek egy katonája esett el, négyen pedig megsebesültek az ország északnyugati részén található Kolofata városnál hétfő reggel történt, mintegy öt óra hosszáig tartó harcban. A hadsereg jelentős mennyiségű fegyvert és felszerelést zsákmányolt.

A támadó csoport célja nyilvánvalóan a kolofatai katonai tábor elfoglalása volt, több százan lépték át a nigériai-kameruni határt – tette hozzá a szóvivő. A vereség után az iszlamisták visszamenekültek Nigériába.

Az AFP hírügynökség szerint ezeket az adatokat egyelőre nem lehetett ellenőrizni független forrásból.

A kolofatai táborban a hadsereg egyik elit zászlóalja állomásozik azóta, hogy a Boko Haram először júliusban megtámadta a tábort.