Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett az amerikai és a dél-koreai haditengerészet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 28. 8:28

Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett március 27-én, pénteken az amerikai és a dél-koreai haditengerészet. Szöuli tájékoztatás szerint az öt napig tartó hadgyakorlatot Dél-Korea délkeleti részén tartják, Phohang kikötővárosnál.

A manőverekben a két ország 7600 tengerészgyalogosa és haditengerésze vesz részt, harminc hadihajóval, 80 harci géppel és negyven páncélozott katonai járművel. Három amerikai kétéltű légideszantos hajót is bevetnek, és egyebek mellett haditengerészeti felderítő feladatokat és deszantos partraszállást fognak begyakorolni.

A pénteken kezdődött hadgyakorlat része az évenként tartott amerikai-dél-koreai Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlatnak, amely március 2-án vette kezdetét és április 24-ig tart a szárazföldi csapatok, a haditengerészet és a légierő, összességében 200 ezer dél-koreai és 3700 amerikai katona részvételével.

A hadgyakorlat megkezdésekor Észak-Korea háborúval fenyegette meg az Egyesült Államokat, és rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki a tengerbe. A phenjani rezsim mindig hevesen tiltakozik a számára ellenséges hatalmak katonai manőverei ellen, amelyeket háborús előkészületnek tart.