Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-bázis létesülhet Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 26. 7:20

Az Egyesült Államok és más NATO-tagországok vezetői egyre intenzívebb tárgyalásokat folytatnak arról, hogy amerikai csapatok maradjanak Afganisztánban, valamint Kabulban szövetséges bázist hozzanak létre a fegyverszállítások megkönnyítésére és az afgán csapatok kiképzésére – idézte a The Washington Post című napilap John Campbell tábornokot, az afganisztáni koalíciós erők parancsnokát.

Campbell rámutatott, hogy az új misszió vezetői az észak-atlanti szövetség polgári tisztségviselői lesznek, de a bázison egy katonai kontingensre is szükség lesz. A tábornok szerint a NATO-erők támogatást nyújthatnak majd az afgán légierőnek és hírszerzésnek. Szavai szerint korai még azt találgatni, hogy hány NATO-katona marad majd Afganisztánban, és hogy hol fognak állomásozni.
Campbell elmondta, hogy minden, 2016 utáni NATO-művelet független lesz attól a már elfogadott tervtől, amelynek értelmében mintegy ezer amerikai katona marad az országban az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének védelmére.

A szövetségi bázis létrehozásáról szó esett a NATO-külügyminiszterek május közepén megrendezett törökországi tanácskozásán és a védelmi miniszterek múlt heti brüsszeli egyeztetésén is.
A tárgyalások azt mutatják, hogy egyre nagyobb nehézségekbe ütközik Barack Obama elnök azon ígéretének betartása, miszerint 2017 januárjáig, vagyis a hivatalából való távozásáig az összes amerikai erőt visszarendeli Afganisztánból. Már visszalépett attól a korábbi tervéről, amely szerint a felére csökkentette volna a jelenleg ott állomásozó amerikai erők létszámát. Ehelyett, a tálibok és az Iszlám Állam (IÁ) jelentette fenyegetés miatt bejelentette, hogy a 9800 fős létszámot – a 13200 főnyi nemzetközi erők derékhadát – a jövő év elejéig változatlanul hagyja.

Az afgán kormányerők jelenleg a közép-ázsiai ország 10 tartományában harcban állnak a tálibokkal. Campbell tábornok cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az IÁ fegyveresei ellenőrzésük alá vonták az északkeleti Nangahár tartomány nagy részét. Ugyanakkor elismerte, hogy az IÁ jelentette fenyegetés folyamatosan növekedett az elmúlt fél év során, és kijelentette, hogy a terrorszervezet fegyvereseit most kell szétzúzni, “amíg még tudjuk", hogy elkerülhető legyen, egy, a szíriaihoz hasonló helyzet kialakulása.
Az amerikai-afgán biztonsági megállapodás értelmében az amerikai erők továbbra is rajtaütéseket és légicsapásokat indítanak az általuk veszélyesnek tartott célpontok ellen.