Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lecsaptak a Boko Haramra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 26. 8:14

A nigériai hadsereg lecsapott a Boko Haram iszlamista terrorszervezetre, és sok tagját megölte, miközben kiszabadított a fogságából 20 nőt és gyereket – közölte a hétvégén a védelmi minisztérium egy közleményben.

A terroristák az ország északkeleti részén fosztogatták a falvakat, és egy szemtanú szerint legyilkoltak legalább tíz embert: elvágták a torkukat vagy lefejezték őket. A beszámoló szerint az iszlamisták lőszere fogyóban van, és a falusi önvédelmi osztagok üldözik őket.

A védelmi minisztérium optimista jelentése szerint a Szíriában és Irakban terjeszkedő Iszlám Állam példáját követő szervezet vesztésre áll, és visszaszorult utolsó erősségébe, az északkeleten elterülő Sambisa-erdőbe, de ott is szorongatják őket a katonák, akiknek a soraiban szintén vannak veszteségek az elrejtett aknák miatt.

A hadsereg márciusban indított offenzívát ellenük, miután új fegyvereket, köztük harci helikoptereket szerzett be, és három szomszédos ország: Csád, Niger és Kamerun is csatlakozott a küzdelemhez, mert a terroristák benyomultak az ő területükre is. Azóta a Boko Haram négy táborát számolták fel, páncélozott harci járműveket semmisítettek meg, és kiszabadítottak 700 nőt és gyereket.