Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO: erős marad a szövetség

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. október 22. 13:09

Egy olyan szövetség jövőjéről fogunk tárgyalni, amely erős, és készen áll megfelelő válaszokat adni a 21. század kihívásaira – szögezte le Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára, a védelmi miniszterek brüsszeli találkozója előtt, október 22-én.

1595961700

Az észak-atlanti szövetség főtitkára közölte: a két napos találkozón megvitatják a NATO-csapatok kiképzésével és gyakorlataival kapcsolatos nézeteiket, amelyeknek alapját „az
elmúlt két évtizedben felhalmozott tapasztalatok képezik."

Anders Fogh Rasmussen tájékoztatása alapján a védelmi miniszterek tárgyalásaik során
érintik majd a kibervédelem kérdését is. Ennek kapcsán elmondta: az egyik fő kérdés az,
hogy miként alakítsa ki a NATO a területre vonatkozó szabályozásokat. Kiemelte: a találkozó
második napján tárgyalásokat folytatnak majd a Szergej Sojgu védelmi miniszter vezette
orosz delegációval.

1595961700

„Ez a találkozás kiváló alkalom arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatainkat és gyakorlati szintű
együttműködésünket Oroszországgal. A korábbiakban közösen jelentős lépéseket tettünk a
nemzetközi terrorizmus megfékezése és az afgán haderő támogatása érdekében. Ugyanakkor
remek lehetőség arra is, hogy a rakétavédelem kérdéséről is tárgyaljunk" – mondta a főtitkár.

A védelmi miniszterek találkozni fognak Bismillah Khan Mohammadi afgán védelmi
miniszterrel, és közösen tekintik át az önálló afgán haderő fejlődést. Anders Fogh Rasmussen
megerősítette:a NATO 2015-ben is segíteni fogja a helyi haderő képességeinek fejlődését.

A főtitkár kiemelte: a líbiai kormány kérésére a szövetség kis létszámú tanácsadói csoportot
küld az országba. Újságírói kérdésre a NATO első embere Líbiával kapcsolatban úgy
fogalmazott: a térségben „nagyon lényeges minden olyan erőfeszítés, amely a biztonság
megőrzésére irányul."

Fotó: nato.int