Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Négy év börtönbüntetésre ítélték a párizsi merénylők szállásadóját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. március 30. 18:15

Négy év börtönbüntetésre ítélte március 29-én, pénteken a párizsi fellebbviteli bíróság annak a lakásnak a tulajdonosát, amelyben egy rendőrségi rajtaütésben megölték a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoudot és két másik embert.

Jawad Bendaoudot egy évvel ezelőtt első fokon felmentette a párizsi büntetőbíróság, mert akkor nem látta bizonyítottnak, hogy tudta, kiket szállásolt el. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, és öt év szabadságvesztés kiszabását kérte a kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt korábban már többször elítélt férfi ellen. A fellebbviteli bíróság a négy év szabadságvesztés mellett Jawad Bendaoudot öt évre eltiltotta polgári jogainak gyakorlásától, s kötelezte a több felperes, köztük a merényletek áldozatai hozzátartozóinak kártérítés megfizetésére. Ez volt az első per Franciaországban, amelyben a 2015. november 13-i terrortámadások ügyében hoztak ítéletet.

A 28 éves – Marokkóban született, de belga állampolgárságú – Abdelhamid Abaaoudot, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai „hóhérának– és európai toborzójának számított, a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban öt nappal a merényletek után ölték meg a francia kommandósok. A lakásban volt és szintén meghalt francia állampolgárságú unokahúga, a 26 éves Hasna Ait Boulahcen, valamint Chakib Akrouht, aki Abaaouddal együtt tagja volt a merényleteket végrehajtó terrorkommandónak. A lakás tulajdonosát, Jawad Bendaoudot a november 18-i rajtaütés utáni órákban vették őrizetbe, és azóta azt állította, hogy november 17-én este adta ki a lakást Abdelhamid Abaaoudnak és Chakib Akrouhnak, akikről nem tudta, hogy terroristák. Letartóztatása előtt, 2015. november 18-án reggel Jawad Bendaoud a legnézettebb francia hírtelevízió, a BFM kamerái előtt is elmondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy a merényletek elkövetőinek adta ki a lakását.

A rajtaütésben meghalt lány bátyjának, Abaaoud unokatestvérének azért kellett a bíróság elé állnia, mert nem hívta fel a rendőrséget, miután megtudta, hogy az unokatestvére volt az egyik elkövető. A bíróság őt is négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A 26 éves férfi rendezett életű, mentősként dolgozott.