Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem Oroszország ellen irányul a pajzselemek telepítése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 6. 17:22

Az európai rakétapajzs első elemének számító Donald Cook amerikai romboló jövő heti spanyolországi telepítése nem Oroszország ellen irányul – szögezte le február 5-én, szerdán a Pentagon egyik magas rangú tisztségviselője.

A hadihajó telepítése az „ismeretlen", elsősorban Irán felől érkező fenyegetésekre való válaszadást, valamint a Földközi-tenger és Észak-Afrika biztonságának garantálását segíti – jelentette ki James Townsend, az Európával és NATO-val foglalkozó amerikai védelmi államtitkár-helyettese az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában.

Leszögezte, hogy a ballisztikus védelmi rendszert nem Moszkvára gondolva hozzák létre, hanem más veszélytől tartva. „Irán jó példa arra, hogy a rakétafenyegetés nem csak elméletben létezik" – mondta Townsend. A spanyolországi rombolók mellett egy lengyelországi és egy romániai bázis képezi majd az amerikai rakétapajzs részét.

A tisztségviselő szerint Moszkva „eldöntötte", hogy számára úgy „általában" problémát jelent ennek az Európa feletti védelmi ernyőnek a kiépítése.

Townsend emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) többi tagországa a gyanakvás elkerülése érdekében megpróbált együttműködni Moszkvával a közös fenyegetések elleni küzdelemben, de semmilyen konkrét előrelépés nem történt.

Oroszország az amerikai rakétavédelmi rendszer európai telepítésére válaszul azzal fenyegetőzött, hogy Iszkander típusú, rövid hatótávolságú harcászati rakétákat telepít az európai uniós (EU) országokkal határos Kalinyingrád területére.

A Madrid és Washington közötti 2012-es megállapodás értelmében a spanyolországi Rota haditengerészeti támaszponton négy amerikai hadihajó állomásozik majd, fedélzetükön a rakétavédelmi rendszer bizonyos komponenseivel. Az első romboló, a Donald Cook jövő héten érkezik meg a bázisra. A manőverező robotrepülőgépekkel felszerelt hadihajókat be lehet vetni egy esetleges földközi-tengeri katonai beavatkozás esetén.

Townsend kitért arra is, hogy a 2011-ben kezdődött arab tavasz óta instabil észak-afrikai térség miatt a Pentagon korábban azt is kérvényezte spanyol szövetségesénél, hogy a Washington által használt egy másik spanyolországi katonai bázisra, a moróni légvédelmi támaszpontra félezer tengerészgyalogost telepíthessen.

Az észak-afrikai terrorfenyegetések kivédésére hivatott gyorsreagálású egység tavaly tavasszal foglalta el helyét azután, hogy 2012 szeptemberében egy fegyveres támadás következtében Bengáziban meghalt Chris Stevens, az Egyesült Államok líbiai nagykövete és három másik amerikai állampolgár.