Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Német belügyi szóvivő: az olasz partnerek megerősítették Anis Amri halálhírét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 23. 12:45

A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) római kapcsolattartója tájékoztatást kapott az olasz belügyminisztériumtól arról, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrit lelőtték december 23-án, péntek hajnalban Milánóban – jelentette be a német belügyminisztérium szóvivője.

Tobias Plate a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón kiemelte, hogy a német kormány egyelőre nem tudja hivatalosan is megerősíteni Anis Amri halálát, de az olasz partnerek által a BKA munkatársának tudomására hozott információk alapján már minden jel arra mutat, hogy a merénylettel alaposan gyanúsított tunéziai állampolgárról van szó, és „részéről nem fenyeget többé veszély".

Martin Schäfer, a külügyminisztérium szóvivője hozzátette, hogy az olasz hatóságok a milánói német főkonzulátust is értesítették a fejleményről. Mint mondta, köszönet illeti az olasz partnereket a szoros együttműködésért.
Az eddigi információk szerint Anis Amri Franciaországból érkezett Milánóba vonattal, egy külvárosi pályaudvaron szállt le, ahol pénteken hajnali 3 órakor két rendőr rutinszerű ellenőrzés keretében megállította.
A gyanúsított egy revolvert húzott elő hátizsákjából és az Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!) kiáltást hallatva tüzelni kezdett.
Anis Amri életét vesztette a tűzpárbajban. Egy rendőr megsebesült, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

Német sajtóértesülések szerint a német hatóságok nemcsak megkönnyebbüléssel, hanem meglepve fogadták az Anis Amriról Milánóból érkezett híreket, mert arra gyanakodtak, hogy még Németországban van.
A Der Tagesspiegel című berlini lap pénteken német biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a 12 halálos áldozatot és 56 sebesültet követelő támadás elkövetésével gyanúsított tunéziai férfi valószínűleg nem sérült meg a hétfő esti merényletben, és utána Berlinben, vagy Észak-Raja-Vesztfáliában bujkálhatott. A kamion vezetőfülkéjében rögzített vérnyomok pedig nem tőle, hanem a jármű eredeti, lengyel sofőrjétől származnak, akivel Anis Amri dulakodott, majd egy fejlövéssel végzett.
A nyomozók korábban azt feltételezték, hogy Amri sebesüléseket szenvedett az arcán, és nem hagyta el a várost, mert ápolásra szorul. Azonban előkerültek a támadás után néhány órával készült felvételek, amelyek alapján a 24 éves férfinek nincsenek észrevehető sérülései.
A felvételek egy bérházban működő mecsetnél készültek Berlin Alt Moabit nevű negyedében, egy utcával attól a helytől, ahol a támadáshoz használt lengyel kamion parkolt. A mecsetet a hatóságok megfigyelés alatt tartották, mert a berlini szalafista – szélsőséges iszlamista – körök egyik központjaként tartják számon.

A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a támadás előtti napokban és a merénylet után mintegy hat órával, kedd hajnalban is készültek felvételek a bérháznál Anis Amriról, aki akkor még nem volt a támadás gyanúsítottja.
Csaknem egy nappal később, kedd éjfélkor kezdték körözni, miután a kamion vezetőfülkéjében megtalálták tárcáját, benne több iratával. Az RBB szerint a mobiltelefonját is elhagyta menekülés közben.

Anis Amri 2015 júniusában érkezett Olaszországból Németországba menedékkérőként. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, ahol szoros kapcsolatba került egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet támogató szalafista hálózattal, amelynek vezetőit novemberben előzetes letartóztatásba helyezték.
Arra utaló jelek egyelőre nincsenek, hogy közvetlenül az IÁ szíriai vagy iraki embereinek irányítása alatt cselekedett. Ugyan a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül legalább egyszer kommunikált a közel-keleti dzsihadistákkal, de úgy tűnik, inkább önállóan, saját szakállára cselekedett, és a július 14-én a franciaországi Nizzában végrehajtott kamionos terrortámadás alapján járt el – mondták a Der Tagesspiegel biztonsági forrásai.
Megítélésük szerint Anis Amri – akinek a hazájában a többi között egy teherautó ellopása miatt volt dolga a hatóságokkal – a terroristák azon kategóriájába tartozik, akik korábban bűnöző életmódot folytattak, majd vallásossá váltak és a korábbi életükben kifejlesztett képességeiket állítják a dzsihád szolgálatába. Az IÁ soraiban sok korábbi betörő, verőlegény, drogdíler van, akik különösen veszélyesek, mert nemigen vannak gátlásaik, amikor erőszakról van szó.
A gátlástalanságot mutatja az a felvétel is, amelyen a kamion látható, amint belehajt a német főváros nyugati központjában, a Breitscheid téren felállított karácsonyi vásáron szórakozó tömegbe. A felvétel egy autó fedélzeti kamerájával készült, pontosan látszik rajta, amint a 40 tonnás, kivilágítatlan fekete kamion nagy sebességgel az emberek közé rohan.
A felvétel alapján sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna, mert a kamion a vásár területét akár teljes hosszában is átszelhette volna.

A Bild című lap szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a kamion így 60-80 méter után kitért balra, kifutott a Budapest utcára és megállt.