Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németország nagyobb részt vállalhat a NATO kelet-európai jelenlétének megerősítésében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 30. 17:33

Németország nagyobb részt vállalhat a NATO jelenlétének megerősítésében az észak-atlanti szövetség keleti határvidékén.

Angela Merkel német kancellár április 29-én, pénteken Berlinben Maris Kucinskis lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: van lehetőség arra, hogy Németország nagyobb hozzájárulást adjon a NATO kelet-európai jelenlétének erősítéséhez az észak-atlanti szövetség legutóbbi, walesi csúcstalálkozóján hozott döntésekhez képest.
A kormány azt vizsgálja, hogy miként lehetne Litvániában kiterjeszteni a német szerepvállalást – mondta a kancellár. Hozzátette, hogy az ügyben a NATO nyári varsói csúcstalálkozóján hozhatnak döntést.
Hangsúlyozta, hogy csak a NATO-Oroszország Alapító Okiratnak megfelelő lépéseket szabad tenni, és mindig fenn kell tartani a párbeszéd lehetőségét Moszkvával.

Előzőleg a védelmi minisztérium szóvivője megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amely szerint Németország várhatóan egy század katonával – 150-200 fővel – vesz majd részt egy többnemzetiségű, Litvánia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításában.
A beszámolók szerint a dandár német vezetéssel működhet majd. Németország szerepvállalását Barack Obama amerikai elnök kérte, és Angela Merkel a hétfőn Hannoverben tartott amerikai-német-brit-francia-olasz csúcstalálkozón jelezte, hogy Németország kész teljesíteni a kérést.

A NATO a három balti államban, Romániában és Lengyelországban tervez rotációs alapon működő – nem állandóan állomásozó, hanem időközönként változó összetételű csapatokból álló – egységeket telepíteni. Jelenlétét az Oroszországtól tartó keleti tagállamaiban azután kezdte erősíteni, hogy Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet.
Az 1997-es NATO-Oroszország Alapító Okirat alapján a felek tartózkodnak attól, hogy jelentős újabb állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekben.