Ez itt az én hazám…
Szöveg: Singer Éva hadnagy | 2016. április 30. 18:36Ebben a témában, valamint Háry János történetéről születtek gyermekrajzok a Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskolában. A diákoknak az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) hirdetett rajzversenyt abból az alkalomból, hogy az intézményben a KatonaSuli-program keretében honvédelmi szakkör indul.
Nem volt egyszerű dolga a katonákból és pedagógusokból álló zsűrinek a sok szép alkotás láttán. Míg a kisebbek rajzain Háry János kalandjai elevenedtek meg, addig a felsősök arról alkottak képet, mit jelent számukra a magyarság, a haza. A legtehetségesebb diákokat április 28-án délelőtt katonasulis ajándéktárgyakkal jutalmazta Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka.
A verseny kiírása és témája mintegy bevezetésként szolgált a diákoknak a honvédelem, a katonaság világába, hiszen az ünnepélyes eredményhirdetés részeknt írta alá Piros Ottó ezredes, Szabó Károlyné intézményvezető, és a fenntartó képviseletében Hontai-Cziráki Marianna, a Balatonalmádi Tankerület Igazgatója a megállapodást arról, hogy ezentúl kétheti rendszerességgel KatonaSuli-szakkört tartanak az iskolában az MH RKKK katonái. Az eseményen részt vett a város polgármestere, Tömör István is, aki kezdetektől támogatta a program elindítását Balatonkenesén.
Zubor Zoltán százados, az alakulat megbízott hadműveleti részlegvezetője a rendezvényen a diákoknak elmondta: a hetedik és nyolcadik osztályosoknak megtartott foglalkozásoknak lesz tantermi, elméleti része, valamint sok gyakorlat, és természetesen a korosztályból adódóan játékos versenyek is. A tanulók megismerhetik a katonák életét, a szabályrendszereket, a terepen történő tájékozódás módszereit, eszközeit, túlélő praktikákat, missziós történeteket, tanulhatnak elsősegélynyújtást, fegyelmet és bajtársiasságot, és lesznek kirándulások is.
A rendezvényen a diákok el is kezdhették a katonai ismeretek elsajátítását, hiszen az MH Katonai Rendészeti Központ hatástalanított fegyverek bemutatójával érkezett a Balaton partjára. A diákok kézbe vehettek távcsöves puskát, gépkarabélyt, géppisztolyt és pisztolyt, valamint kipróbálhatták a repeszálló mellényt, melynek – míg a fiúk a fegyverekkel voltak elfoglalva – leginkább az ifjú hölgyek körében volt nagy sikere. A legkisebb korosztályt pedig főként a katonai rendészek gépjárműve kötötte le. A tapasztalat azt bizonyította, hogy egy ilyen autóba akár tíz gyermek is befér – ha akar, és persze csakis szigorúan a próba kedvéért…
Fotó: Gobányi István törzszászlós és a szerző