Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németországban őrizetbe vettek egy terroristagyanús szíriai fiatalt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 31. 8:00

Öngyilkos merénylet előkészítésének gyanúja miatt május 30-án, őrizetbe vettek egy 17 éves szíriai fiatalembert a németországi Brandenburg tartományban – jelentette be Karl-Heinz Schröter tartományi belügyminiszter.

A miniszter Potsdamban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a fiatalember a nyomozás első megállapításai alapján Berlinben akarta felrobbantani magát, és más tartományok hatóságaitól kapott információk alapján indítottak eljárást ellene.
A gyanúsított egy elektronikus üzenetben egyértelműen jelezte az édesanyjának, hogy mire készül – emelte ki a miniszter.
A Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság értesülése szerint a gyanúsítottat a felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérőket ellátó egyik tartományi befogadóközpontban, Gerswalde településen fogták el terrorelhárító rendőri egységek bevetésével.

A tartományi rendőrség szóvivője az RBB-nek elmondta, hogy a gyanúsított az üzenetben elbúcsúzott anyjától és közölte, hogy csatlakozik a dzsihádhoz, a muzulmán hit védelmében indított háborúhoz.
Az eddigi adatok szerint a gyanúsított 2015 őszén lépett be illegálisan Németországba. Szíriai menedékkérőként regisztrálta magát. Rendőrségi ügye eddig nem volt. Származásának és személyazonosságának megállapítása még nem ért véget. A Der Tagesspiegel című berlini lap szerint meglehet, hogy nem a közel-keleti Szíriából, hanem az észak-afrikai Maghreb-térségből származik.

A brandenburgi rendőrség az őrizetbe vételről kiadott közleményében kiemelte, hogy egyelőre nem rögzítettek „konkrét cselekmények tervezésére" utaló adatokat, vagyis a feltételezett öngyilkos merénylet az előkészítés korai szakaszában lehetett.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke, Hans-Georg Maassen hétfőn a szervezet éves konferenciáját megnyitó beszédében elmondta, hogy a hatóságoknál nyilvántartott potenciális iszlamista terroristák száma elérte a 670-et, a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzatát, a szalafizmust pedig már 10 ezren követik az országban.
Tavaly öt iszlamista terrorcselekmény történt Németországban, és a hatóságok megakadályoztak legalább hét merényletet – tette hozzá a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat.
A BfV-hez naponta érkeznek esetleges támadásokról szóló információk, és éberségre van szükség a jelentős számban érkezett muzulmán vallású, fiatal férfi, „menedéket kereső és migráns" miatt is, mert nagy részük személyazonossága tisztázatlan és – mint fogalmazott – „nem tudunk róluk semmit".