Nemzeti párbeszédet sürget az egyiptomi hadsereg
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. december 13. 9:57Nemzeti párbeszédre szólította fel az egymással szemben álló politikusokat a hadsereg nevében az egyiptomi védelmi miniszter, hogy megpróbálják megoldani az egyre mélyülő belpolitikai válságot.
Egyiptomban kedden az új alkotmány hívei és ellenfelei is tüntettek. Kilencen megsérültek, amikor álarcos fegyveresek belelőttek a Tahrír téren összegyűlt tömegbe. Egy másik csoport az elnöki palotához vonult, de nem tudta megközelíteni, mert katonák, tankok és szögesdrót veszi körül. Az elnök hívei Kairó egy másik pontján, a Rabaa mecsetnél rendeztek egy még népesebb nagygyűlést, és követelték az iszlám jogelvek alkalmazását, amit az alkotmánytól várnak. A tömegben a sok egyiptomin kívül Szaúd-Arábia lobogója is feltűnt.
A légierő sportközpontjában megtartandó szerdai tanácskozásra szóló meghívást elküldték Mohamed Murszi államfőnek, a kormánynak, a politikai csoportosulások vezetőinek, a „forradalom ifjainak", az al-Azhar szunnita egyetemnek, a kopt egyháznak, bíróknak, ügyvédeknek, újságíróknak és más ismert közéleti személyiségeknek, így sportolóknak is.
A hadsereg felszólítása körül zavar alakult ki a tájékoztatásban.
Murszi elnök szóvivője szerint nemzeti párbeszédet csak az államfő hirdethet meg, a hadsereg felhívása csak társadalmi párbeszédre vonatkozik, és nem biztos, hogy Murszi részt vesz benne.
Egy esti sajtótájékoztatón maga a felhívást kiadó védelmi miniszter is visszakozott, és kijelentette: a tanácskozáson nem politikával fognak foglalkozni. „Nem fogunk beszélni a politikáról, sem a népszavazásról, csak mint egyiptomiak ülünk le egymással" – mondta.
Az egyiptomi bírák szövetsége kedden elutasította, hogy felügyelje a szombati népszavazást, azaz a nevét adja hozzá. A tagok 90 százaléka ez ellen szavazott – mondta a szervezet elnöke.
A bírák véleménye és döntése valószínűleg nem akadályozza meg a referendum megtartását, de kétségek merülhetnek fel miatta az alkotmányozási folyamat legitimitását illetően.