Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét útra kelt az amerikai katonai űrrepülőgép

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 13. 8:48

December 11-én, kedden újabb útra indult az X-37B OTV jelű amerikai robot űrrepülőgép, amelynek feladatairól hivatalosan semmit sem közöltek, de szakértők szerint katonai célokat szolgál.

Az eszközt a légierő egyik floridai támaszpontjáról, egy 60 méter magas Atlas V rakétával állították Föld körüli pályára. Leszállni saját műszerei segítségével, automatikusan fog egy még nem ismert időpontban.

A polgári célú űrrepülőgépeknél jóval kisebb, mintegy 8 méter hosszú jármű ezen példánya 2010-ben hét hónapot töltött az űrben, egy másik pedig több mint egy évig keringett, és a 469 napos küldetés végén maga tért vissza a Földre.

A fegyveres erőknél erről a harmadik kísérleti útról sem közöltek semmi érdemit. „A program továbbra is a jármű képességeinek kipróbálására, és a többször felhasználható űrrepülőgépek hasznosságának és költséghatékony voltának felmérésére összpontosít" – írta a légierő szóvivője.