Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Népszavazás dönthet a békeegyezményről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 23. 11:04

A kolumbiai elnök népszavazásra vinné a szélsőbaloldali gerillákkal kötendő békeegyezményt. Juan Manuel Santos azt mondta, hogy egy erről szóló törvényt terjeszt a kongresszus elé. Azt szeretné, hogy népszavazást a jövő évi parlamenti vagy elnökválasztással egy időben bonyolítanák le, 2014 márciusában vagy májusában.

A kormány képviselői tavaly november óta tárgyalnak Havannában a konfliktus lezárásáról a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezettel. A megbeszélés rendkívül lassan halad, az öt vitás kérdés közül eddig csupán egyben sikerült részben konszenzusra jutniuk, ennek ellenére sem a kormány, sem a gerillák képviselői nem álltak fel a tárgyalóasztaltól.

Sikerült részmegállapodást kötniük a földreformról, és most arról egyeztetnek, hogyan kapcsolódjanak be a FARC tagjai a kolumbiai politikába. Terítéken van a drogkereskedelem kérdése, és arról sincs még egyezség, hogyan kárpótolják a fegyveres viszály áldozatait.

A marxista gerillák a társadalmi egyenlőtlenségek miatt fogtak fegyvert 1964-ben, és elsősorban az ellen tiltakoztak, hogy kevesek kezében összpontosulnak óriási megművelhető földterületek. A fél évszázada tartó fegyveres viszályban több mint százezren haltak meg, több millióan hagyták el otthonukat.

Juan Manuel Santos elnök nemrég azt mondta, hogy a béke érdekében kész lenne személyesen tárgyalni a lázadószervezetet vezetőjével, Timoleón Jiménezzel.