Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Parancsnoki átadás-átvétel Koszovóban

Szöveg: Papp Béla főhadnagy (KFOR-9) |  2013. augusztus 23. 9:59

Sűrű heteken vannak túl a KFOR-9 váltásának katonái. Az átadás-átvétellel járó rengeteg munka azonban meghozta gyümölcsét, mivel nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án az FOC (Full Operational Capability) gyakorlat sikeres végrehajtása után megrendezhették az átadás-átvételi ünnepséget.

1595958686

Kiss Nándor alezredes ünnepi beszédében megemlékezett nemzeti ünnepünkről. Megköszönte a KFOR-8 kontingens munkáját, egyúttal sok sikert kívánt a KFOR-9 kontingens koszovói szolgálatához.
A csapatzászló ünnepélyes átadásával folytatódott a ceremónia, ahol Szalai Zsolt őrnagy, az elköszönő KFOR-8 kontingens parancsnoka átadta a zászlót Kovács Attila alezredesnek, a KFOR-9 kontingens parancsnokának.
A rendezvény első fele díszmenettel zárult.

A térkiürítés után a közös zászlóalj portugál és magyar katonái egy alakzatba álltak össze, majd elfoglalták helyüket az alakulótéren Szász Árpád őrnagy, a közös portugál−magyar KFOR harcászati tartalék zászlóalj (KTM) parancsnokhelyettesének vezetésével. Az alakulótéren ezután megtörtént a parancsnokhelyettesi átadás-átvétel. A KTM új parancsnokhelyettese, Gál József őrnagy átvette az alegység irányítását, majd jelentést tett a beosztás átvételéről Paulo Cordeiro alezredesnek, a KTM parancsnokának.
Ezzel a mozzanattal hivatalosan is elérte készenlétét a KFOR-9 váltása.

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka
emléktárgy-elismerésben részesítette João Machado őrnagyot, a KTM törzsfőnökét, elismerve a zászlóalj
sikerességének érdekében végzett munkáját. A kontingens több tagja
részesült altiszti és legénységi szolgálati jelben öt év és tíz év után,
valamint Mészáros Attila zászlós megkapta a Szolgálati Jel arany
fokozatát. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Balla Lóránt, Magyarország
Koszovóba delegált nagykövete.

1595958686

A szerény ceremónia jelentősége nagy,
hiszen katonáink a KFOR-parancsnokság taktikai tartalék erejét adják,
ami igen fontos szerepet tölt be a szervezetben.

CímkékKFORKoszovó