Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Netanjahu: a végleges megállapodásnak tartalmaznia kell Izrael létezéshez való jogát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 4. 14:29

Az iráni atomprogramról kötendő végleges megállapodásnak magában kell foglalnia Izrael létezéshez való jogának elismerését – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök április 3-án, pénteken, a vitatott atomprogramról szóló keretmegállapodás előző napi elfogadása miatt összehívott rendkívüli kormányülés után.

„A kabinet egységesen és határozottan elutasítja a keretmegállapodást" – jelentette ki sajtótájékoztatóján Netanjahu. Úgy vélekedett, hogy a megállapodás súlyos veszélynek teszi ki a térséget és a világot, és létében fenyegeti Izraelt. Ezt azzal indokolta, hogy „az egyezség nem számolt fel egyetlen iráni atomlétesítményt, egyetlen centrifugát sem, és nem állítja meg Irán előrehaladott kutatás-fejlesztési programját".
„Éppen ellenkezőleg, törvényessé teszi Irán illegális nukleáris programját, és hatalmas nukleáris infrastruktúrát hagy Iránnak. A megállapodás szinte azonnal megszünteti a szankciókat, miközben Irán fokozza agresszióját és terrortevékenységét a térségben és azon túl" – mondta Netanjahu.

A kormányfő szerint Irán a meghagyott kapacitások birtokában hónapokon belül atombombát hozhat létre. Az alku egyúttal javítja az iszlám köztársaság gazdasági helyzetét, ezzel pedig lehetőséget teremt közel-keleti agressziójának kiterjesztéséhez.
Az egyezség „ahelyett, hogy megakadályozná, kikövezi Irán útját az atombombához" – hangsúlyozta Netanjahu. Arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás szerinte egy közel-keleti nukleáris fegyverkezési verseny kialakulásának és egy pusztító háború esélyének növekedését hordozza magában.
Az izraeli kormányfő alternatívaként egy „jobb egyezményhez elvezető" nyomásgyakorlást ajánlott. Válaszul az Izrael elpusztítását követelő iráni fenyegetésekre Netanjahu kijelentette, hogy „Izrael túlélése nem képezheti vita tárgyát. Izrael nem fogadhat el olyan megállapodást, amely lehetővé teszi egy vele ellenséges ország számára a nukleáris fegyver kifejlesztését."

A csütörtök este Lausanne-ban Teherán és a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország – által aláírt keretmegállapodás miatt a biztonsági erők vezetőinek részvételével Jeruzsálemben péntek délután kormányülést tartottak, dacára annak, hogy este a széder estével megkezdődik az egyiptomi kivonulásra emlékező nyolcnapos zsidó pészah ünnep.