Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Női ruhában menekülő terroristákat fogtak el Tikrítben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 18. 16:33

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint húsz, női ruhába öltözött harcosát tartóztatták le az iraki belbiztonsági erők a Bagdadtól 170 kilométernyire északra fekvő Tikrít város keleti részén – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség március 17-én, kedden.

Az orosz hírügynökség a Shafaq News iraki hírportálra hivatkozva azt írta, hogy az iszlamista szélsőségeseket szombaton fogták el, amikor megpróbáltak elmenekülni a városból, ahol a kormányerők nagyszabású terrorellenes hadműveletet hajtottak végre.

A jelentés szerint a letartóztatottak között van az IÁ egyik helyi vezetője. Több iraki hírportál az elfogott terroristák arcképét is közölte.

Az orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az iszlám szigorúan tiltja, bűnös cselekedetnek tekinti a férfiak női ruhába öltözést.

Az iraki biztonsági erők a Shafaq News jelentése szerint Szaláheddín tartomány keleti részén megsemmisítettek 15, egyenként több mint 30 kilogramm súlyú robbanószerkezetet is.

Az iraki fegyveres erők és önkéntesek március 2-án indított és szombaton felfüggesztett hadművelete eredményeként az IÁ súlyos emberveszteséget szenvedett. A megölt szélsőséges fegyveresek pontos száma nem ismert.